FIGYELEM EZÉRT NEM VÁLLALOK FELLELŐSÉGET ÉN IS MÁS HONNAN SZETTEM EZEKET
Ingyen taxi
Na ez egy olyan dolog, ami inkább megvéd téged és nem ügyeskedés hanem józan ész. Azt mondják hogy a Fotaxi meg a TAXI2000 tök korrekt és az ember csak azzal utazzon. Na hát apám velem mind a két taxitársaságnál ért kellemetlenség! Lényeg: lehettünk vagy félúton a cél felé és már nagyon gyanús volt mindkét esetben a taxiszámla, egyértelmu volt hogy a csákó le akar venni zsetonnal. Na a legtöbb ember ilyen helyzetben nem tud mit csinálni (bocs ha már ismered a témát). Megmondom én mit csináltam (egy taxis haver adta a tippet és kurvára bejött): kértem a tagot hogy álljunk meg, hívjuk ide az egyik kollégáját. Az egyik esetben (Taxi2000) a csákó szó nélkül elvitt a ingyen!!! a célállomásra. Persze hogy buherált volt az óra. A másik esetben (Fotaxi) a csákó még pofátlankodott amikor kértem hogy hívja ide egy kollégáját. Na nem kellett több, közöltem hogy ebben a pillanatban hívom az ETIKAI BIZOTTSÁGOT (taxisokat felügyelo szervezet, aminek minden társaságnál van rezidens képviselője) és panaszt teszek. Ezt amúgy megteheted úgy hogy felhívod az adott taxiszolgáltatót ugyanazon a számon amin a taxit rendelted. Hát ez a csákó is elvitt ingyen. A taxisok kurvára félnek az ETIKAI BIZOTTSÁGTÓL, ahogy a taxis haverom mondta, akár kamu vád felmerülése esetén is hajlamosak kiszabni eltiltást, birságot a taxisokra, éppen az utazóközönség védelmében. Na ez egy ilyen dolog. Amúgy a TAXI2000 "munkatársa" volt az aki kétszeres!!! díjat számolt fel, már félúton a végösszeg volt az órájában. Hát ez egy ilyen dolog.
Ingyen autófényezés
Ingyen autófényezés, ezt meg azért ismerem mert autófényező vagyok és minden cégnél müködik a dolog. Ha megzúztad az autódat de nem látványosan, mittomén egy kissebb horpadás, vagy a sárvédőt meghuztad, bekell vinni az autódat egy nagyobb céghez, például csináltacc egy olajcserét vagy valamit ami olcsó. amikor mehetsz az autódért és átadják neked te észreveszed a sérülést és megkérded hogy az meg mi? nemis volt rajta!! szoval legyél sik igkiabáljál, hivassad a nagyfőnököt, fenyegess mindenkit hogy kirugatod stbstb. hidd el ingyen lefényezik az autodat kinbyalják a picsádat te leszer az úr:)
HVG féláron
A HVG ujsagnak van eg olyan kedvezmenyes akcioja, hogy az elso megrendeles eseten + 1 honapig ingyenesen kapod a HVG-t s utana kell a teljes arat kifizetni...na mar most ha ezt nem akarod akkor ujra feladod a a jelentkezest uj neven de ugyanazon a cimen... tuti bejon , mar egy eve kapja a haver igy a HVG-t. A tombben meg csak a nevtablajat cserelgeti a postaladajan...
Szociális támogatás igényléséhez még több pénz kicsikarása
Én a BME-re járok, de szerintem hasonló módon zajlik ez máshol is. Szóval ezeknél az igényléseknél bekérik a családban élő keresők kereseti igazolását, és a tanulő kölkök iskolalátogatási igazolását. Szóval kell keresni a rokonságban egy rokont, akinek ugyanaz a vezetékneve, mint neked, és iskolába jár. Nem szükséges, hogy hol lakik, azt nem szokták kérdezni. Egyszerűen azt mondod a papíron, hogy a testvéred, és kész. Így az egy főre eső jövedelem a családban csökken. Ha népes a rokonság, jó kis szociális támogatást kaphatsz :)
Wendy's-ben deluxe hamburger hamburger áráért
Ha normál hamburgert kérsz, de azt mondod hogy Hambugert Mindennel! akkor tulajdonkepp egy de lux-ot kapsz sajt nélkül, (vagy sajtburi mindennel és akkor tenyleg delux lesz sajtburi árban). Ezt amúgy szerintem mindenki tudja aki eccer dolgozott Wendy's-ben. meg azt is hogy a salátás tálak tetejét nem számolják így abba mehet a haveroknak az ingyen sali, u.e krumplival stb.. de ezek nem erdekesek csak ha valamelyik ismerosod (vagy te) ott dolgozik(ol).
Ingyen gold, silver tribün a forma1-en
Naszóval ezt a módszert a Hungaroringen alkalmaztam: 3 napos állójeggyel beugrottam (3 napos club álló 8000Ft), ez még kibírható. A célegyenes mellet vannak a Gold tribünök (50000 vagy több pengö lehet). A tribünök mögött van egy csomó bazár meg kajálda, amiket bármilyen jeggyel megnézhetsz. Innen pedig van vagy 10 kijárat van a gold tribünhöz. Persze mindegyiknél biztonági orök Odamész az egyikhez, a kezedben szorongatsz egy fényképezot:
- Elnézést, lefényképezhetném a boxokat?
- Ok, de csak 1 perc.
Sszal lesétálsz a korlátig, (csinálsz egy fényképet,) és keresel egy klassz ülohelyet. A nagy tömegben a kutya se figyel rád. És élvezd közvetlen közelrol a célegyenesben Schumiékat :)) Pénteken, szombaton bejött a Gold, vasárnap csak a Silber3 tribün jutott :>
Siófoki vizisízés ingyen
Aki ismeri a siófoki vizisít az talán tudja h elég drága ott 1-1 kör.. de van megoldás mégpedig az h veszel egy 100 körös bérletet ami 22000Ft. A pálya kétféle üzemmódban van:van egy lasabb és egy gyorsabb.Na ezt a dolgot a gyorsabbnál lehet csak használni ami álatlában délután van, mert akkor ott van rengeteg ember és nem igazán tudják h ki mióta megy... Na szal akkor megvetted a jegyet.Mész-mész és amikor már csak pár köröd lenne szében lecsatoltatod magad.Vársz egy kis időt hogy semi képpen ne legyen feltűnő hogy te már itt őrák óta nyomulsz.Namost szépen odanyomod a gyereknek a kártyát hogy te akkor most kihasználod a maradék köröket. Természetesen akinek odaadtad az qrvára nem tudja hogy neked még hány köröd van mer ezt egy automata szerkezet számolja.Szépen nyomogatod a köröket és ha nem csatoltatod le magad akkor annyit mész a 100 körön felül amennyit csak akarsz,automatikusan nem kapcsol le a gép,a 100 kör után, max csak akkor ha a kezelők észre nem veszik hogy te már a 521.körnél vagy... Nekem ez tutira bejött,vagy 140-150 kört mentem így.
Pénz a cora-ból
Aki már járt a Coraban, látta milyen tuti üveg visszaváltó van ott egyszerűen egy damíllal visszahúzod az üveget és újból elszámoltatod.
Biztosítás a kocsidra kat.csúszás nélkül ha karamboloztál
Multkor utott szoget a fejembe agondolat, amikor ratolattam 1 eleg nagy sziklara, hogy hogy lehetne megoldani, hogy a biztosito fizesse a szamlat. Ha van 1 haverod, akinek tehergepjarmuve van, akkor mar csak 1 betetlap kell. Kitoltitek, mintha o nyomta volna meg a vurdont. Mivel a tehergepjarmunek speci a biztositasa, ezert a kotelezo biztositasan a havernak semmi sem latszik. (ha 1 sima szemelykocsival csinaltuk volna, akkor annak a kotelezo-biztositasa vissza esett volna 1 roszabb kategoriaba) IMHO:tobbet fizetne. A dolog mukszik, tesztelve...
1 Forintos szolárium
Van az Europark mellett egy szolárium (HollandImpex, sárga épület). A dolog úgy működik, hogy megveszed a legolcsóbb bérletet, vagy pár zsetont, hogy ne legyen feltünő. Majd lemész a szoláriumokhoz a pincébe és a zsetonok helyett 1Ft-osokat dobálsz a gépbe. (Az egyik gépnél van egy lyuk az elválasztófalba és nézheted a gádzsikat.)
Több film egy áráért a Csepel plázában
szal nemtom mennyire ismered de itt ugykell hogy beváltod az első jegyet amit vettél...és utána bemész és van 8 terem...de a termek közt van egy wc is ...nah film vége elött kijössz öt - tizpercel a vége elött és be,ész a klozetbe..ugyanis beengednek hiszen hova máshova mennél ez a cél....és persze legyen nálad mozimüsor hogy mikor kezdődik a legközelebbi film, bármelyik teremben...általában itt 10 perc amig uj kezdődik..és arra beülsz mivel már bennvayg a mozi területén... igynéztem meg a Gladiátort harmadjára..és egy csomo ujfilmet eccer barátnőmmel 14.30tól este 23:00 ig moziztunk igy.,,,kicsit elfáradtunk dejo volt...,.....szal ha ilyen a mozi ahol jo helyen van a wc akkor lehet ilyen csinálni jol...
Cash unlimited (nyerőautomata) pénzszerzés
A megdupláható nyereményeket fel is lehet írni a 'töröl, tartja a nyereményt' gombbal. Ezt a gép egy külön bankba gyűjti és onnan adja le. Teendő: NE kérjük ki a bank összegét, hanem a 'töröl' gombbal mindent írjunk fel. Eredmény:50.000-70.000 Ft után a gép ész nélkül elkezdi nyomni az 'óra' nyereményeket (7500-30.000 Ft), így akár 150.000-200.000 Ft-ot is ki lehet szedni.
Cash 21 (nyerőautomata) pénzszerzés
Normál játék közben nyeremény esetén -mint minden gépnél- lehet duplázni. Siker esetén a 'yeeeeah', ha nem talált akkor a 'noooo' 2unlimited sample hallatszik. Teendő: Bátran duplázni és ha 'noooo' hallatszik egyből kikapcs-bekapcs. Eredmény: Az utolsó sikeres duplázás összege megmarad. Így aztán nem lehet elrontani.
Multigame (nyerőautomata) pénzszerzés
Fruit Poker játék, 100 alatti téten el kell jutni a cherry bónusz megnyeréséig (10-es téten kb. 1-2000 Ft. A cherry bónusz akkor növekszik, ha cherry párod van és nincs mellette más kombinációd. Ennek kb 15x kell megismátlődnie mire a jelzőcsík a maximumhoz ér és a gép kiadja a bónuszt) Teendő: Az összeg kreditbe íródásának kezdetekor kikapcs-bekapcs. Eredmény: A bónusz összeg átkerül a kreditbe, de a jelzőcsík maximumon marad, így elég 1 cherry pár és lehet kezdeni az egészet előröl.
Aqua park, Hajduszoboszló, féláron (2000 jún. 29)
Aki nem volt próbálja ki naon fasza és naon drága!! 2 órára is 1400Ft... Oszt ezért adnak egy kicsi müanyag karszalagot, minden nap más szinüt (csütörtökön narancsot szombaton pirosat, vasárnap sárgát stb). Ezeket kimenetelkor vissza kell adni, és közben ki sem lehet menni mig le nem telt a 2 óra, vagy a nap, csak ha visszaadod a kicsi karszalagot.. hát igen itt van a trükk!!! A két óra lejártával/ nap végén (2óránként is másszinüt adnak, 10-12 12-14 stb... csak más az alakja...) a kijáratnál vissza kell adni a kicsi karszalagot. NE ADD VISSZA! Bele kéne dobni egy kis vödörbe, amire emberke figyel. Ha nagy a tömeg, stb akkor ugy ki tudsz menni hogy a markodba szoritod ,vagy a fürdönadrágodba nyomod (faterom elsö nap már lenyult egyet ugyhogy nem tul nehéz :o)) ). Na tehát ha megvan, akkor annyi a dolgod, hogy legközelebb, mikor mész (persze mikor ugyanolyan szalagot adnak), KISÉRÖ jegyet veszel, ami 700Ft, és akkor Fehér karszalagot kapol... ezt akár el is dobhatod, felhuzod a kezedre a másikat, és nosza!! Ez, amit most huztál fel, ugyan be van dátumozva, lyukasztgatva, és a csuszdáknál is rakás ember, meg irányitó meg mittomén van, de csak a SZINÉT nézik!! Senit sem állitanak meg a dátumozás miatt!! Amugy csak lyukasztgatva van a dátum rajta, és azt meg befele kell forditani a tested felé és kész.
Ingyen dunapláza mozi (2000 jún. 29)
eloszor is, keress egy filmet, ami a 3-as v. a 4-es teremben van. Amikor kezdodik, faradj le a WC-khez(jobbra lent). Ha a WC-ktol felmesz, es balra lekanyarodsz, a kijaratoknal vagyunk, ez egy hosszu, zold folyoso. Menni kell par metert, es egy kis folyoso lesz jobbra. Alltalaban egy kis kordonnal van elzarva. Nagyot lepunk, es óóó, a 3as es 4es terem bejaratanal vagyunk, a jegyszedok meg egy szinttel felettunk. Mar csak ulohelyet kell keresni.
Ingyen korvin mozi (2000 jún. 29)
Ugye szerdan 390 a jegy a korvinban. Ezert akkor mindig rohadt nagy a tomeg. Ezert akkor a termek kijaratat nem zarjak be(tapasztalat). Szoval a film kezdete utan 5 perccel egyszeruen besatalunk a kijaraton, es orulunk.
Ingyen palatinus strand (2000 jún. 29)
meglepoen egyszeru, a dunaparti, hatso keritesnel egyszeruen be kell maszni. Mindet helyen van egy hely a keritesen, ahol le vannak torve a tuskek, es a keritesen vannak lyukok a lab szamara;) tipp: ha elkap a biztonsagior, ne parazz be, mond meg neki, h kiserjen ki, ha vmi nem tetszik. Nehogymar neki fizess 500 forintot...bar neha 100-al is megelexenek;))
Hamburger - egyet fizet, kettőt kap (2000 jún. 7)
Egyet fizet kettot kap hamburgerezesrol van szo. Mi a Mcibe jatszottuk el, de gondolom mas hasonlo stilusu helyen is bejon. Nincs abrakadabra, csupan arrol van szo, hogy miutan megetted a tisztesseg uton megszerzed hamburgered javat, a vegebe belehelyezel nehany hajszalat. Ezutan pedig felhaborodva es hangosan reklamalva viszed vissza a pulthoz. Tenyleg fontos, hogy felhaborodottnak tunjel es eleg hangosnak, mert emiatt vesznek majd komolyan, de a siker garantalt. Persze egy helyen csak egyszer sutheto el.
Olcsó pia (2000 jún. 7)
Házibulikhoz, osztkirándulásokhoz kifejezetten jól jöhet egy kicsit olcsóbb pia (boltiár 60-70%-a). A kínai piacon bementek, az első sorban középtájt van egy kis kínai (mindenhol olcsó de ott a legjobb), mivel nem sok adót fizet;) sokkal olcsóbban ad tekilától kezdve mindent. (szerk: a kínai nem kamu! nyugodtan megnézheted, az osztálytársam apja -és ő is:)- ott vásárol rendszeresen)
Százasok szerválása a balatonon (2000 máj. 21)
Nos ha valaki Balatonon jár és egy kis apróhoz szeretne jutni (1-2 ezer forint) kicsit alpári modszer de müködik.Este mikor már nincsenek a kikötők közelében emberek, bármelyik elektromos kis gépböl (tudod kisvonat,kis lo,vagy ürhajó stb.az összes kikötőben van belöle)mellesleg százassal müködik,szóval azt nem szétverni kell csak egy kicsit ide-oda megrángatni és már hullik is a pénz.
Ingyen internet előfizetés alarmixnál (2000 máj. 21)
Általam kiprobált ingyen internet:Már Január óta egy fillért sem fizetek a net-ért. Ezt az Alarmix cégnél lehet megcsinálni.Ugyanis a honlapjukon lehet net-et igényelni mindenféle szerződés nélkül.Ide be kell irni valami kitalált cimet stb. csak a telefonszám legyen a közeledbe mert felhivnak hogy megérkezett hozzájuk a kérvényed.Lediktálja a nevet és a kódot, utána végig hallgatod a bla bla-t és szépen megköszönöd. Ha nem fizetsz állitolag 3 napon belül leszednek. Nos én négy hónap alatt használtam el 3 kódot. A leghosszabb idő egyik haveromnál volt 2.5 hónap. MaD MiND -> (A szám amit hívni kell azt nem tom de majd mondja az ürge mindjárt aki a szöveget írta)
30% kedvezménnyel WESTEL számok hívása WESTELRŐL! (2000 máj. 21)
WESTEL900-nal TE+EN ugye csak 2 szamra van, 30%-os kedvezmenyt ad. Ha elo vagy fizetve pl. a baratnod mobiljara TE+EN re es ot megkered, hogy kikapcsolt vagy foglalt (pl. 5110 c gomb lenyomasa) allapotban a keszuleke rad iranyitsa vissza a hivast es pont TE ot hivod akkor foglalt jelzest kapsz, mert ugye te pont hivod ot-vissza rad-de te epp hivsz. Nos ha te a te keszulekeden beirod, hogy kire iranyitson at ha foglalt vagy akkor az elozo hivast a te keszuleked tovabkuldi 30%-os kedvezmennyel a kert szamra, mert ugye a te+en-es szamot hivtad! Tokre bejon fel eve hasznalom. Szoval: beallitod a szamot ahova hivni akarsz a foglalt esetre -- hivod a masik TE+EN es szamot ami rad iranyit vissza -- te foglalt vagy es megy tovabb a hivas az elejen beallitott szamra. Ezzel havi 5-10 ezert is lehet sporoli ha nagy dumas vagy! :)
Jó extra-pénz a ferihegyen (rulez) (2000 máj. 15)
A Ferihegyi reptéren a sok buta ideutazó turista, mikor vissza akarják vinni a csomagos kocsit, odamegyünk hozzájuk és felajánljuk, hogy visszavisszük. Persze a benne levő százast zsebre rakjuk és el slisszolunk. Fontos, hogy elegánsak legyünk és megnyerő mosollyal a képünkön menjünk oda. Kb. 1-2 óránként bejön egy. Azaz egy hét alatt, ha türelmesek vagyunk tetemes pénzmennyiséghez juthatunk. Azt is érdemes figyelni, hogy milyen időszakokban vannak a legtöbben. Egy kis nyelvtudás ajánlott, persze ez ma már természetes. Egyébként meg akár extra pénzt is kérhetsz mintha ez természetes lenne :) Szóval nem is kell parázva a százassal lelépni. Nagyon sok külföldi van, ha szorgalmasan dolgozol, eléggé jó pénzt lehet begyűjteni. :)
Ingyen benzin ismét (2000 máj. 15)
Tankolas: Ez akkor mukodik igazan jol, ha egy kisebb kutnal van ismerosunk es eleg idonk. Elsosorban motornal szoktam alkalmazni, mert abba nem kell csak 10 liter benzin. A lenyeg, hogy a kutfejet csak annyira nyomod meg, hogy eppen csordogaljon a benzin, majd ezt kitamasztva valamivel otthagyod. Celszeru este csinalni, mert nagyon lassan csordogal, de ingyen van. (Nem minden kutnal mukodik!) A tankolashoz a 31-es uton Jaszbereny fele talalsz egy JET kutat. Ott mukodik. Valoszinuleg a JET kutaknal mukodik, de kiprobalni meg nem volt idom (es ismerosom foleg). A BP kutaknal nem igazan mukodik, ott probaltam nehanynal.
Printer garanciális cseréje (2000 máj. 15)
Vannak olyan printerek, melyeknél a fej nincs a tintapatronnal egybe építve így a tintapatron cseréje esetén is a régi fejet használja. Nincs is ezzel semmi gond, amig egyszer be nem szárad, vagy valahogy tönkre nem megy. Ezekhez a printerekhez ugyanis drágábban lehet csak beszerezni a fejet, mint amennyibe egy vadi új nyomtató kerülne. Teendő: kell keresni egy sracot,aki pont ilyen printert akar venni. A fejet kioperálod a nyomtatódból és az újonan vett fejet teszed bele. A rossz fejet az újonan vett printerbe építed, lakkal lefested a csavarokat, majd a printer elektronikajat egy piezós öngyújtóval tönkre teszed. Az egészhez nem kell felnyitni a printert, így a garancia érvényes marad. Három napon belül visszaviszed a boltba, akkor ki kell cseréljék a készüléket, nem javíttatják. Az elektronikát az esetleges kipróbálás miatt kell tönkre tenni, így nem gyanakodnak, hogy a fejet babráltad. Fontos!!: olyan helyen vedd a printert, ahol több is van még belőle, hogy egyből ki tudják cserélni. A kicserélt originál printert meg megveszi tőled a haver, ismerős, aki amúgy is vett volna.
Ingyen normál-levelezés
Ingyen posta! Megcímzed a levelet mindent ahogy kell. A FA-nak nem írsz semmit csak ezt: WINDBOT 183' R Ezt én is használom és yo.
Egyet fizetsz többet nézhetsz - A westend city center mozijában
A WESTEND CITYCENTER mozijában, hogyha fizetsz egy jegyet, akkor a film után elindulsz a hátsó termek egyikébe, ahová több ember is igyekszik! Bemész a terembe. (ott már senki sem fogja kérni a jegyedet) Nekem már többször is sikerült, tuti tipp!
Hogy ne számoljon a villanyóra fűtést meg izzókat?
A köv. tippet a fizikatanárom adta,mikor középiskolás voltam. a mődszer csak arra jó, hogy a lakásban ingyen fűtsünk és világitsunk.. Lényeg/pontosan nem emlékszem, de megpróbálom leirni az elvet../: a villanyórák egyirányban mérnek. Egy nagyobb diódát valamely irányba a nullvezetékbe kell sorosan beilleszteni. Ezután a villanyóra az adott fogyasztót nem méri. FIGYELEM: a módszer KIZÁRÓLAG IZZÓK,VAGY FŰTŐTESTEKHEZ alkalmazható..
Céllövölde szinte ingyen :)
Céllövöldébe vihetsz ám magaddal tölényt , és nem kell ott kemény pénzeket ki fizetni, az a lényeg hogy váltáskor menj oda , hogy tudjad azt mondani a csávesznek hogy a másiktol vetted , probáltam , müxik
OMV autó mosóban nagyon olcsón full extrás mosás
OMV auto mosoba nagyon olcson lehet autot mosatni.A kártya bedobo nyilás alatt van egy ilyen fém csik (kb 0.5 cm vastag) na at az ujaddal befele benyomod , beesik , ott valamivel ki huzod a sok közül a piros és a kék (a ful extrás mosás )drotot azokrol le szeded a szigetelést és össze érinted öket . Ez egy ottani dologozo mondta nekem, ki is probáltam de ott már le volt szedve a szigetelés :)
Ingyen telefonálás külföldről magyarországra
A kovetkezokepp kell eljarni: megbeszelsz a kulfoldi ismerossel egy idopontot, es egy telefonszamot. Lehetoleg egy olyan telefonfulke szamat, ami csendes kornyeken van. Namost, a megbeszelt idoben a kulfoldi ismeros felhivja a HungaryDirect szamat, ez az a szolgaltatas, amivel nem a hivo, hanem a hivott fizeti a beszelgetes dijat. A diszpecser megkerdi, hogy milyen szamot akar hivni, bemondod a fulke szamat. Az itthoni haver felveszi a kagylot, es persze, hogy vallalja a hivas koltsegeit. Connection established, lehet beszelgetni, ameddig nem szegyelled. Ha tuti biztosra akarsz menni, akkor neha telefonfulke-valtas is jol jon.
Melegvízóra visszapörgetése
Tizemeletes hazban a kovetkezo keppen kell visszaforgatni a melegvizorat.. csavarj a csap vegere egy zarat... es nyisd meg kicsit a melegvizet, es nagyon a hiseget... igy a te melegvizorad visszafele fog poprgni, a haz ban meg egy kicsi nagyobb lesz a nyomas, es kicsit langyosabb a melegviz.. de hat ki nem szarja le egy 60 hazas lakasban..:))
Saját megjegyzésem: ez mind nagyon szép, csak a tömítés nem szokta bírni a kiképzést.
Panasonic telefonközpont hack
Ha panasonic telefonközponton be van kapcsolva a személyi kódos elszámoló rendszer, akkor ha rendszerkészülék előtt vagy és felhivod az egyik vonalat a mobilodról (pirosan villog) majd leteszed a mobilod (lámpa tovább villog kb 4mp-ig) rányomsz a villogó gombra és már adja is a városi vonalat ( ez arra az esetre ok, ha a cégnél elszámoló kódos rendszer van és nem akarod a főnöknek kifizetni a telefonálásaidat....)
Hogy kell kiszedni a Tesco-s kocsikból a pénzt?
Ha ki akarsz szedni egy Tesco-s kocsiból egy százast, ahhoz szükséged lesz egy nagyon vékony, kisméretű reszelűre, majd egy szintén vékony, vasdarabra. De egyébként bármilyen kemény tárgy lehet. A lényeg, hogy nagyon vékony legyen, és erős. Meg hogy ne legyen szélesebb annál, mint amilyen széles a pénzbedobó-rés. Szóval, reszeld meg egy kicsit a pénz alatt a műanyagot, meg felül is, annyira, hogy akadály nélkül becsúsztathasd majd a vasdarabot. Ezután a pénz ALATT dugd be a vasdarabot kicsit, majd hirtelen teljes erőből nyomd azt be. Ha minden jól ment, akkor a 100-as egyszerűen "kirepül" a kocsiből. Ez azért van, mert a Tesco-s kocsi olyan, hogy kb. a 100 alatt van egy rugúszerű, ami akkor adja ki a pénzt, ha te csatlakoztatod egy másik kocsihoz. Namármost ha te erőteljesen megnyomod azt a rugót, akkor kilöki a százast!
Tankoljunk többet olcsóbban!
Az egyik haverom rovid ideig kutaskent tengette eletet. O mondta, hogy ha tankolaskor nem folyamatosan nyomjuk a
pisztolyt, hanem pumpalva, akkor az erzekelo zar am a benzin meg folyik egy kicsit. Es sok kicsi sokra megy.
Italautomatákból ital megint...
Ha bedobjuk a pénzt az automatába, és a pénzkidobó gombot félig megnyomjuk és úgy tartjuk, akkor a pénzt visszaadja, viszont inni tudsz a bedobott összeg keretében. Kibaszott jó. Még egy automatás trükk. (ez tuti) Ha egy automatát kihúzol a konektorból, és visszadugod, akkor az első ital ingyenes. Ez valami biztonsági programozás miatt van. A sulimban, ahova én járok ott működik.
Cash unlimited... nyerőautomata fosztás
Ez egy nyeroautomata. Beceneve oras gep. Ugy lehet megismerni, hogy stopper ora alaku figurak vannak rajta es ha ezt fogod meg akkor sorsol egy bizonyos osszeget. Na meg ra is van irva a neve.. :) A lenyeg: Elkezdesz jatszani a 25-os teten. Ha ad jatekot akkor addig duplazod, hogy legyen vmennyi a riziko bankban. (ha 25-n vagy akkor 625 Ft-ot ad ki, es afelett kell duplaznod) Pl: felutotted 1200-ig, akkor automatikusan leir 625-t es 575 marad a riziko bankban. Ahogy az 575 felirodik a bankba akkor rogton leveszed a tetet 5-re. Ugyanis a kovetkezo nyomasra mindig a legnagyobb osszeget adja ki, mert a gep azt akarja, hogy ne legyen a rizikoban penz. Tehat: 575 van a rizikoban, leveszed a tetet es porgetsz, ad ra egy dinnyet, vagy hetest, vagy csillagot. Ezt a nyeremenyt leirja a rizikobol es meg mindig van a bankban x osszeget, mert ez nem egy nagy mennyiseg amit leirt a gep a bankbol. Utana visszarakod a tetet 25-re. A gep elkezdi adni a jatekokat es mindig rafog ket tarcsara. Tehat: tet ujra 25-n van, es porgetsz, bead pl: ket citromot, es ezt a gep automatikusan megtartja. Na itt jon a lenyeg!! Amikor a gep megtartja azt amit adott, akkor te az ellenkezojere fogsz ra. Tehat: bejon a ket citrom, te ugy csinalod a megtartasokat, hogy semmifelekeppen ne legyen belole jatek. pl: citrom, citrom, szilva ez lesz most a harom tarcsa, es te rafogsz a citrom, szilvara, hogy ne legyen jatek. Ezt addig csinalod amig ket orat be nem ad. Ha beadja a ket orat, akkor erre siman rafog a gep, es be is adja a harmadikat. TADAMM megvan a harom ora, fent villog az osszeg.. Es mar viheted is sok penzt haza.. A lenyeg! Ezt megtudod csinalni tobb teten is ugyanigy, ezzel a modszerrel. Azert irtam a 25-s tetet mert igy feltornazod a penzed a gepben, es mar mehetsz is otvenes tetre. :) Hatar a csillagos eg.. Ja, ne nyerj eloszor kurva sokat, mert kinyir a kocsmaros, es lehet hogy gephibara hivatkozva nem fizet ki. Eleg ha naponta nyersz 5 ezret, nem kell tobb!!!!! De ezt tobb helyen is megcsinalhatod :)) Csak ne legyel feltuno, es tobben menjetek, mert ha vki nezi, hogy te mindig olyanra fogsz ra amibol nem lesz jatek a kurva feltuno lesz. JA EZ KB HAROMNAPOS HIR. ES TUTIRA BEJON EN IS CSINALOM, ADDIG AMIG LEHET. MERT A KOCSMAROSOK ADJAK A DROTOT A GEPTULAJNAK ES SZERINTEM 2-3 HETEN BELUL CSERELIK A GEPEKET!!! SZAL EN IS LOGOK A SULIBOL, SZEDEM OSSZE A PENZT, ADDIG AMIG LEHET.
Frankó adócsalási módszerek
Ha vállalkozó vagy és nem szeretnél sok pénzt befizetni adóra, akkor a számlákkal kell ügyeskedned. Az első fontos dolog, hogy lehetőség szerint ne legyél ÁFA köteles, vagy ne csináld túl gyakran. Ha te adod a számlát a módszer a következő: az első példány alá (oda ahová az összeg kerül) tegyél egy papírdarabot, így a másolatra nem nyomódik át az összeg. Később egy másik számlakönyvből kitépett indigós lapon keresztül, olyan összeget írhatsz a nálad maradó számlára, amilyet akarsz. A másik módszer egyszerűbb: a közétett papírlappal csak egy szám helyét takard le, így az összeg egy nagyságrenddel megváltozik. (Pl 138500 ft helyett csak 38500 vagy 13850 ft lesz.) Ha te akarsz költségként elszámolni "legális" számlát a módszer lényege, hogy olyan helyen vásárolj kis értékben, ahol kézzel írt számlát adnak és nem írják ki betüvel is az öszzeget. Vásárolsz pl. 468 forintért írószert. Ezt ugye mindenki el tudja költségként számolni. Te pedig otthon elé, vagy mögéírhatsz számokat, így lehet a számlád akár 24680 forint is. Csak arra kell ügyelni, hogy a tinta szine megegyezzen, de ez nem probléma!
Hogyan úszhatod meg, hogy adóellenőrzésed legyen?
Ezt a trükköt egy APEH-nál dolgozó havertól kaptam. Az adóbevallást kitöltetlenűl!!! kell elküldeni! Mivel ajánlott levélként kell feladni, nálad bizonyítva van, hogy feladtad. A postázóban meg nem nézik meg a bevallásokat, csak kibontják a borítékokat (nem tudják, hogy ki küldte az üres bevallást), így abban az évben biztosan nem fognak ellenőrizni!
Pénzkereset nyugtatömbökkel
Papírboltban lehet kapni az igazi céges pecséthez hasonló kirakós pecsétet, ez után már csak az a dolgunk ,hogy kitaláljunk egy cégnevet egy címet és egy adószámot de arra azért figyelj oda ,hogy Kft,Bt vagy egyéni vállalkozónál más az adószám. Ezután bármely pesti piacon beszerezhetsz egy kézpénzes nyugtatömböt és már gyárthatod is a számlákat melyeket a kínai piacok körül elég nagy hatékonysággal értékesíthetsz ha csak nem vámosoknak adod el kizárt a lebukás és mindenki használja is ezeket.
Ingyen telefonálás, otthonról, amennyit csak akarsz
A következő emailt barátom küldte, aki telefonszerelő (is, többek között :)), és már hacklife tag is. Megkérdeztem ugyanis tőle, hogy hogy csinálja, hogy egész nap neten van és bírja anyagilag. Jó olvasást ;) Az szomorú,amikor kijön a számla......én se szerettem. Van egy pár megoldás rá,hogy ne kelljen fizetni,de nem tom mennyire vagy merész... 1. (ajánlott) Megrendeled a telefonvonalat valami kamu névre,az se baj,ha nem a te lakásajtódat adod meg. A legfontosabb,hogy értesitési számnak,a saját mobilod számát add meg,különben nem tudnak értesiten a szerelők,hogy mikor jönnek. Az se árt,ha a szüleid nem tudnak róla. A szerelőkkel,mikor hivnak,beszélj meg egy olyan időpontot,amikor nincsennek otthon az őseid,és szabad a pálya. Amikor kötik a vonalat,közöld velük,hogy már van egy telefonvonalad,de mivel sokat internetezel,kell mégeggy.(ök nem tudják,hogy a másikon tartozásod van) Ja,és mondd nekik,hogy árnyékolt kábellel huzzák be a vonalat. Ez az adat-átvitel miatt igen fontos !! (nekem is igy van). Amikor kijön a számla,ha akarod fizeted,ha akarod nem. Semmit nem tudnak csinálni,mert nem a te neveden van,igy te ártatlan vagy. de ha úgy alakul,ami kb 1-2 év,azt mondhatod,hogy volt egy albérlőd,és valószinüleg ő rendelte a te tudtod nélkül. Hogy hova költözött,nem tudod. 2. Kimész a telefon-elosztóhoz,és valakinek a vonalát(pl egy cég) összekötöd a tieddel. Ez azért szar,mert ha napközben akarsz netezni,akkor nagy a valoszinüsége,hogy megbux,mert ha a telefont felemelik,azonnal kiderü a turpisság. Ezt nem ajánlom,de megpróbálhatod. Az a baj,hogy hamar ki tudják nyomozni,hogy hova megy az a pár vezeték,ami rá van kötve a vonalukra,csak végig kell nézni.... az első,teljesen tti,nekem ez a 6.-ik vonalam,1 éve. mindig más név,más cim. amikor a vonalat megrendeled (TELEFONON) , akkor kérik a neved,muter nevét. Ide bármi dumát nyomhacc. Amikor a szerel?k jönnek, ?k nem kérik az igazolványt,és amikor elmennek,acc nekik 1-1 ezrest (2000ft) kb. Igy amikor legközelebb jönnek,nem fognak foglalkozni vele,hogy az x-edik vonalat nyomják be. ?k nem foglalkoznak ilyesmivel. Csak kötnek,és kész. Ennyi........csá
Módszerek a csokiautomata megfejésére
ez a tipp általában a sport szeletes automatáknál jön be!! szóval vagy megmozgatod és kiesik a csoki -vagy beledobsz 1 régi huszaszt és azt elfogadja ötvenesnek -vagy amikor beledobod a pénzt megütöd azt a helyet az oldalán ahol belement a pénz és "tejelni" fog neked(az az kidob 1 csomó pénzt) jó szórakozást hozzá
Pénzátváltó automatából pénz
Általában az OTP-s banknál lehet ilyeneket találni. A külföldi pénzt váltják be forintra. Sok német meg osztrák/legalábbis nálunk/ enm tudja, hogyan kell kezelni. A pénzt az automata beszivja, és ilyenkor ki kellene választani, hogy milyen nemzetiségü pénzt raktunk bele, majd a "Press" gombot kell megnyomni. Ám ők ezt nem tudják. Ezt onnan tudjuk, hogy pirosan világit egy pici LED. Ilyenkor kicsit játszanunk kell vele, és ha eltaláljuk milyen pénzt raktak bele, máris meg kapjuk annak forintbeli értékét. Heti 3-4 ezer forint mindig bejön. Az edigi rekordom 8 ezer forint volt.
Gázóra számlálójának megállítása
FIGYELEM, FIGYELEM! INGYEN GÁZ! ÉS MINDÖSSZE ANNYI, HOGY A SZÁMLÁLÓ, ÉS A MÉRŐ "TESTE" KÖZÉ, BETESZEL EGY MASSZÍV KARTONT, VAGY HA BEFÉR, EGY TELEFONKÁRTYÁT. A LENYEG, HOGY A TIPP TUTI, MIVEL A GÁZSZERELŐ MONDTA! ÉS IGAZA VOLT! (CSAK A HAGYOMÁNYOS MÉRŐÓRÁKHOZ!)
Visszaélés kárpótlási jegyekkel, földvásárlással, stb
Ha valaki mozog földvásárlásban, nagy biznisz van abban, ha adtak el kárpótlási jegyet, amin valaki földet vett, de amekkora barom nem íratta át! Namost ha öt éve nem íratta át, és bemész a földhivatalba, és megtudod a föld tulajait, akkor nyerésben vagy! Megveszed a földet azoktól akik a kárpótlási jegyet adták el annak az akárkinek. Mert a föld azok nevén van, akiké a kárpótlási jegy volt! Az az akárki aki nem íratta át, csak az anyádat tudja szidni, mert nem tehet semmit, és a föld a tied! Az aki a kárpótlási jegyet eladta, kibaszott jól járt, mert kétszer vették meg tőle a földet! /Ez bejött!!!!/
Több dart játék egy áráért
A biliárdszalonokban létezző dartsjátékgépeket át lehet verni a következőkééppen. Bedobsz egy játékra való pénzt. Akár többen játszotok akár egyedül. Lejátszátok a menetet. A gép, zenél meg villog a győztesnek a játék végén. Amikor még zenél, vagy a zene után után oda kell menni az automatához, és rákell kicsit koppintani a dobófelületre. Erre a gép meghülyül, és nem lép ki, hanem felajánlja megint a játék és személyválasztási lehetőségeket. Így újra lehet játszani azt amit akarsz és ahányan akarjátok, anélkül, hogy pénzt dobtatok volna be.
Ingyen fénymásolás kártyás fénymásolókon
Könyvtárakban, egyetemeken van sok ilyen fénymásoló egy kártya 100 egység, ára 750Ft. De ez egy örök életre kitart... Bedugod a kártyát, erre elkezdi olvasni, hogy hány egység van rajta. kiírja hogy 100. utána beállítod, hogy mennyit akarsz másolni, és most jön a kritikus pont. abban a pillanatban, hogy megnyomod a fénymásoló zöld gombját, tehát hogy elkezdjen másolni, nyomd meg a kártyaolvasó "E" feliratú gombját. Abban a pillanatban kiadja a kártyát, a másolás meg nem szakad már meg. Szépen lemásolja a dolgokat, az egységet meg "elfelejti" levenni a kártyáról... :)
Ingyen benzin megint
Ingyen tankolás a benzínkúton. Ha 10000 forint alatt tankolsz akkor azt mondhatod, hogy nincs pénzed és adsz valami más címet nevet. Nem jelenthettnek föl mert a rendőrség 10000 Ft alatt nem foglalkozik senkivel.
Ingyen billiárd a zsetonbetolós billiárdokkal
Mi is az a tálca? A tálca az amikor nem bedobni kell a pénzt vagy a zsetont, hanem egy tálcára kell helyezni az érméket, majd betolni azokat a fogantyúnál fogva. Ez a művelet megnyom az asztal belsejében egy pici kart és emiatt gurulnak ki a golyók. Node, ha a pénzeket oldalt megkenjük pillanat ragasztóval akkor a gép belsejében nem tudnak leesni... igy annyit lehet játszani amennyit csak akarunk. Csak a végén ne felejtsük el kivenni a pénzeket (pl késsel ki lehet pattintani)
Ruhák, sport-cuccok ingyen
Lopás ahonnan lehetetlen, bátraknak, nagy kockázattal, nagy nyereséggel. Westend Citycenter, Giacomelli Sport. (!!) Itt vannak olyan horribils árak, hogy az embernek jól jön néhány hasznos ötlet. Vegyünk egy 300 forintos csípőfogót, és tegyük a zsebünkbe. Menjünk be a boltba, nézzünk ki egy komplett melegítőt. Mindjuk egy Assics joggingot (24000). Vegyünk le az állványról kettőt, és vigyük be a próbafülkébe. A 300 forintos csípőfogóval vágjuk le az árúvédelmet, és tegyük be a mások melegítő zsebébe, amit visszaviszünk. Felvesszük az újonnan sterilizált melegítőt a ruhánk alá, és a másodpéldányt (aminek a zsebében is van egy árúvédelem) vigyük vissza a polcra, állványra, fogasra. Az árúház tele van biztonsági őrökkel (és ott vagyok én is) akik csak az árúvédelmi kapu csipogását figyelik, + a csöveseket, + az etnikumokat. Eztz követően kimegyünk a boltból. Ezt a műveletet a Top Shopban is megcsinálta egy ismerősöm ahol Egy azaz 1 db biztonsági őr van az árúvédelmi kapu mellett.! Ez a módszer nem alkalmazható a NewYorkerben, mert az árúvédelmi kapocs festékkel van töltve, Vigyázzzzatok!
Rulettgépek átbaszása
Vannak olyan automata rulett-gépek, amelyeknél a gép pörgeti a golyót, és lézer érzékeli, hogy melyik számba esett. Ha kellő takarást tudunk csinálni, akkor egy egyszerű papírlappal el tudjuk takarni a lézert, és azt a kört érvénytelennek fogja venni. Ezzel csak ott a gond, hogy egyszer lehet csak megcsinálni, mert szervizkulcs kell az újraindításhoz. Ellenben ha jól megrakunk egy csomó számot, és nem az jön be amit akartunk, akkor lézertakarás, és a krediteket visszakapjuk.
Cherry Gold típusú nyerőgépek kijátszása
Bizonyos elektronikus casinókban van Cherry Gold nevű nyerőgép. Ezeknél az a trükk, hogy sokáig minimális téten kell játszani (15-20 leosztás), majd feltéve max tétre, egyből olyan kombinációt ad ki, amellyel lehet nyerni. Ez már sok üzemeltetőnek okozott problémát, és egy csomó gépet át is szereltek emiatt. De amelyiket még nem...
Ingyen tankolás, ingyen benzin
1. Egy fehér vagy egy fekete szigetelőszalaggal kicsit átírod a rendszámtábládat (pl. G-ből C-t v. C-ből G-t stb.) és ezt követően fizetés nélkül távozol a benzinkúttól. Az ipari kamera pedig nem a te kocsidhoz bejegyzett rendszámtáblát fog rögzíteni. 2. Állítólag úgy is lehet, hogy a benzinpisztoly helyén lévő kis pöcköt nyomva tartod (úgy teszel, mintha nekidőlnél a benzinautómatához), miközben töltöd az üzemanyagot a kocsidba.
Ingyen telefonálás a bordószínű publikus telefonokkal
van egy készülék (nem tudom a típusát) bordó színű, pénzes, oldalról 3szög alakú, épületekben helyezik el őket. Általában rossz a felszerelésük, és ha az ember alulról odabasz nekik egyet (nem is kell nagy ütés), akkor visszaadja a coin-t. Ezt ismételgetve egégy komoly számlákat lehet összehozni. (Referencia: Budenz József Gimn.)
Ingyen kaja a szülinapodra
Nem trukk, nem csalas. Van egy etterem Bp-en, ahol mindenki ingyen ehet a szulinapjan. Barmit, barmennyiert. Csak annyi a kikotes, hogy osszesen kevesebb legyen az o fogyasztasa, mint a vele levoke osszesen. Szerintem marhara megeri. Az etterem pedig a Poco Loco Pub, ket helyen is van Bp-en, az egyik a Komlyadi uszoda mogott (Franken Leo u. 51), a masikat nem tudom.
Gyorsan néhány 100-ast
A villamosmegállókban lévő jegyautómatákat egy egysezrű küllő segítségével meg lehet fejni. Csak bedugod a pénz helyére és néhányszor erősen belenyomod. Rögtön potyognak ki alul (ahol normál esetben a visszajárót adná) az utoljára bedobált 100-asok. Minnél "agresszívebb" vagy, annál nagyobb a "haszon". Lehetőleg csak este, hajnalban próbálkozzatok! MaD MiND - kiegészítés: ezt én már láttam gyakorlatban, tényleg bejött nekik. Azt nem tudom, hogy a sitten ülnek -e, vagy Hawaii-on nyaralnak a jegykiadó automatákból szerzett százasokkal. :))))
Mire jó egy kenyér?
Amikor buliba mész és nem akarsz pénzt adni a piára, akkor hasznos ez a tanács. Fogsz egy nagy kenyeret, félbevágod és kiszeded a belsejét, majd kiszárítod...kb5 napig. Patentra megcsinálod úgy, hogy szépen összérjen a két fél. Ehez még zsanért is használhatsz.Amikor bemész egy boltba, szólsz az eladőnak, hogy ezt a kenyeret már máshol vetted és ezt már nem fizteted. Bent belepakolsz pl.egy Jack Daniels-t. Kifelé már senki se foglalkozik vele. Ez a módszer biztosan működik!!
Szigetjegy, ingyen
Hoho, a kedvencem! legjobb, ha hetijegyet szerzel valakirol/valakitol (ezt nem reszletezem, semmi eroszak!) Innen kezdodik a moka! benyargalsz a mindenre kaphato korzeti orvosnenihez (vagy a sziget orvosahoz, mindig van ilyen!), es kersz egy papirt, hogy hihetetlenul allergias vagy erre a fos papirra, ha "nem hiszek neked" trefa lehetosege allna fenn, akkor kicsit elovakarod a kezed, vagy uvegszalas muanyagon (esetleg uveggyapoton) vegighuzod, szigetjegy vastagsagban (erre az emberek 99%-anak voros, allergikus borpir jelentkezik a kezen, de hamar elmulik). nos, ezutan a dokineni felirja neked egy cetlire, hogy igenis allergias vagy a cuccra, egye meg a fene, sot esetleg meg beirat egy allergia tesztre, de erre nem kell elmenni ugye... ezutan ezzel beallitasz a rendezoseghez, vagy a jegyarushoz a hid elott, es kapni fogsz egy passkartyat, mint a zeneszek, fotosok, meg ilyenek... oszt el is van intezve, sot a hujebb In-Kal-os meg meg se motoz! Csak azt nezi, hogy kartyad van, nem jegyed... (ok, tudom, hogy a szalag mindenkeppen kell, de erre a passra ra lesz kotve a szigetkarszalag, ugyhogy higgyetek nekem mukodik...) (csak a jegyet kell megszerezni, pl. a hujetol, aki csak 3 napra megy ki es utana eldobja, vagy az ugykellneki nemet turistatol, hogy ezt le kell szakitani, mert addig nem kap ujat, oszt a huss hetijegy ugrott fritz :))))))))
Kontrax típusú nyerőgépek megbolondítása
először is, hogyan bolonditsuk meg a mágneskulcsos nyerőautomatát: hívd a 177-et westeles mobilodon, és ülj le játszani egy kontrax tipusú gyümölcsös játékgép elé. A gépet megzavarja a 900 Mhz körüli freki, és aktiválja a nyerő programot. Kipróbálva :)
Pizzarablás
Rendelsz 1 pizzat egy megadott cimre, telszam stb... kb. 8-10 perc mulva rajuk csorogsz, es rendelsz meg 3-at egy hazzal odebb, telszam, stb... ezutan mar csak meg kell varni a pizzast, es kirabolni a motorjat, amig felviszi az elsonek a kajat...FONTOS hogy a pizzafutar bejusson a hazba, ahol az elso rendelo tartozkodik, altalaban 2-3an lehet sikeresen vegrehajtani az akciot...
Végtelenített menet játékautomatákon
Hogyan tudsz végtelenszer játszani egy játékautómatán egy db 100 forintossal? Ezt otthon kell előre elkészíteni !! Nem kell szarakodni a fúrással, csak ennyi: Hozzávalók: - damíl (kb 1 méter) - egy 100 forintos - egy kis cellux Tekerd körbe a damílt egyszer a 100 -ason és csak is egyszer (ha többször csinálod nem fog lecsúszi az autómatában a legaljáig) tekerj körbe rajta celluxot vagy szigetelő szallagot ! A damiílt kösd a zsebedbe és úgy dobd be a pénzt a gépbe ,hogy senki ne nagyon lássa a damílt, mert nagy gáz lehet belőle(baráti jótanács)
Ingyen pia közértből
Mikor bemész a bolban a táskádban már legyen egy vízzel feltöltött vodkás üveg,megmutatod a boltosnak, hogy ezt nem itt vetted és mikor nem figyel oda senki,a polcról simán kicserélheted a jó kis hazai vodkára. És simán kisétálsz a boltból.
Könyvtárakból ingyen CD
Ahol a cd-k vannak elrakod az övedhez(vigyázz,hogy senki ne vegyen észre),ezután beviszed a wc-be és szépen nyugodtan lekapargatod a fémcsíkokat.Ezután már nyugodtan kisétálhatsz az épületből,anélkül, hogy megszólalna a pittyegő!!
Coca cola automaták kifosztása
Alul fölhajtod az ajtót,ahol kiesik a cola és ha vékony vagy simán kibírsz venni akár 10 colát is. Ha benne vagy a gépben akoor fölül a kisajtót elhúzod jobb oldalra(erőteljesen).Ez nekem is már többször bejött.
Ingyen tankolás a MOL kutaknál
Hogyan tankoljunk ingyen a MOL kutaknal. (Pontosabban nem ingyen de mondjuk 1000ft-ert vagy 30 liter benzint)e5z4ehe3rCfF Szoval... Ket autora lesz szukseg.Az egyik a haverode,a masik a te autod.Bealltok ugyanahoz a kuthoz.Te jobbra a haver balra. Az epulet szemben van.Elkezd tankolni a haverdod mondjuk ezer forintert. Te addig lecsavarod a benzinsapkadat.Szoval a haver vegzett akkor az a fontos hogy ne rakja vissza a csovet a helyere csak tegye le a foldre vagy melle valahova, es ekozben nyomja meg egy pillanatra az erzekelot ahova visszateszi a csovet.Ekozben bemegy fizetni, es te addig sumakban megtankolod vagy 20 30 liter benzinnel a kocsidat.Ekozben a benti erzekelo semmit sem fog mutatni csak a haveret hogy tankolt egy ezresert. Ez a mol kut borsod megyeben van es nem tudom hogy mashol mukodne ez a dolog(csak sajat felelosegere haszanalja barki!!!!!!!!!!)
KLIX kávé-tea-leves automaták megfejése
Sok helyen van olyan kávé-tea-leves automata, amelynek a márkajelzése vagy a fantázianeve KLIX. Ez úgy működik, hogy a poharakba előre beleteszik a sűrítményt, egymásba teszik a puharakat, és ha kérsz valamit, akkor a gép forró vizet enged a pohárba, és azután adja ki a poharat. Felűlről érkezik a forró víz, és bal oldalról a pohár. Ha a bal oldali nyíláson benyúlsz (szűk, de be lehet azért nyúlni), akkor egyből találsz egy műanyag fogaskereket. Ha ezt elkezded tekerni, akkor leenged egy poharat, az alján a kávé vagy tea vagy leves vagy forró csoki vagy ilyesmi sűrített változatával, már csak vizet kell hozzá engedni. Ja és attól függ, hogy mit tudsz kiszedni így, hogy mit adott ki a gép utoljára. (Volt aki nálunk már rosszul lett a sok forró csokitól.)
Coca Cola automata felnyomása
Nyomd be a pénzvisszaadó nyílást egy erős fémdarabbal kb. 2 cm-re. Ezután a bedobott pénzt felszámolja a gép és azután ki is dobja ezen a nyíláson.
Csokiautomata megfejése
Dobd be a legdrágább csoki árát a gépbe, és ird be a kívánt csoki kódját a gépbe. Ahogy leütötted az utolsó számot nyomd meg a pénzvisszaadó gombot, és tartsd nyomva amíg ki nem esik a csokid. Ezután engedd el a gombot és ird be ismét a kódot. Ezzel a kis trükkel a pénzedet a gép mindig újraszámolja, és a végtelenségig használható. Nekem bejött mert haverokkal a sulink csokiautomatáját fosztottuk ki ezzel a módszerrel egy lyukasóra alatt.
Értékes cuccoknál vám kikerülése
Igen egyszeru modszer, es nekem egy ismerosom megcsinalta. O konkretan egy gitarral tette meg. Nem tudom, hogy milyennel, en csak a lenyeget jegyeztem meg. Keritett itthon egy igen ratyi gitart, amit kivitt magaval, es a hataron felirtak hogy vitt ki egy darab gitart. Ezutan ket hetet eltoltott amcsiban, jol elvolt, majd hazajott, de mar egy masik gitarral. Ennek nem tudom a markajat, lenyeg az hogy hazankban nagyon nagy nev, tobb 100eft egy olyan, odakint viszont olcsobban adjak, kozepkategoria alja, sorszam nelkul, satobbi. Na ezt itthon eladta egy kis hangszerboltban "aron alul" es visszajott az amerikai ut. Termeszetesen ez masra is jo, igazan csak nagyobb szorakoztato elektronikai cikkekre nem, mert ott mar komolyan irjak a sorozatszamot. De azert discmant vagy nem tul profi kamerat at szoktak
engedni sorszam nelkul, csak azt felirva, hogy van.
Egy kis extra pénz egy cuccod elromlása esetén
Ehhez egy kisebb termeszeti katasztrofa kell meg szamitogep. Nekem volt egy 56kbites acorp modemem. Aztan meg ugy lett hogy egy nyari vihar kozepen az egesz jo alaposan tonkrement. Itt lep be az utolso szukseges elem, egy haver egy szamtech boltban. Ugyanis nekem a modemet visszacsereltek garanciasan, meg vettem egy DVD-romot modem szamlara. Aztan a szamlat vittuk a biztositohoz, hogy tonkrement, ujat kellett vennem (megj.:meg a lakasriaszto modemjerol is volt egy szamla, mert az is meghalt, de ott tenyleg azt vettuk) Igy szepen az egeszet kifizetek. Kisse korulmenyes, de igy kb 35e ft-ot kerestem.
Rulettgéppel a pólus centerben, több eséllyel
Gondolom mindenki ismeri azokat a rulettgépeket, amik automatán működnek, és nincs személyzet. (ilyen van például a pólusban is). Az ilyen gépek meg vannak buherálva, tehát csak akkor nyerhetsz, ha te vagy az Isten, vagy mittudoménki. Viszont egy valamivel ki lehet szűrni ezt a csalást. A dolog lényege annyi, hogy csak akkor szabad megtenni a tétedet, hogyha már elindult a golyó. Ilyenkor a gép már nem számolja, hogy mit nem szabad kiadnia. A bátyám már rohadt sokat nyert, ilyen módszerrel.
Mozi, olcsóbban
Rendeljél jegyet valahonnan telefonon, de mondd bele azt is, hogy nyugdíjasnak lesz. Ettől a jegy sokkal olcsóbb lesz. Amikor a jegyet átveszed, (pontosan egy órával az előadás kezdete előtt kell) mond azt, hogy a nagyszüleid még nem értek ide, vagy pedig megkérhetsz egy éppen ottlévő öreget, hogy álljon melléd, amikor átveszed a jegyet. (általában megteszik, mert nagyon rendesek némely öregek).
Két pizza áráért három a Kob-ban
Vannak olyan helyek, ahol te állítod össze a pizzára a feltéteket és egy jeligével beadod a papírt, fizetsz, majd 10 perc múlva hozzák és eszed, Na ezt lehet megspékelni egy kicsit: Haveroddal elmész egy ilyen helyre, külön ültök be, majd különböző feltéteket kértek, de egyanazt a jeligét írjátok a lapra (pl. ha név, akkor az nem feltünő). Ekkor az első odadaja a pultosnak a papírt, fizet, vár. A másik 2-3 perc múlva (de nem túl sokára)megteszi ugyanezt. Amikor kész a pizza (első) és mondják a jeligét akkor a második ember jelentkezik hozzá és rögtön elkezd enni. Miután beleevett szól, hogy bocs, de ő nem ezt rendelte, pl.: nincs rajta gomba. Ekkor kiderül hogy összecserélték a rendeléseket és (jobb helyeken) ő plusszba megkapja azt a pizzát amit rendelt, a második meg a sajátját, amit újra sütnek neki. Nekünk többször bevált, persze nem szabad gyakran eljátszani, de a Kolosy téren a Mob-ban beválik.
Üvegvisszaváltó automaták
Ezt a kis trükköt én a Billában próbáltam ki, és ott elég jól működött. Megfordult a fejemben, hogy vajon a címben említett masina mi alapján állapítja meg, hogy melyik üveg milyen. Nos én arra tippeltem, hogy a formája alapján. Sőt, úgy gondoltam, hogy mást nem is néz, tehát a súlyát sem. Továbbá ismert tény az, hogy az üres üveg formája ugyanolyan, mint a tele üvegé. Innen már egyenes út vezetett ahhoz, hogy kipróbáljak egy pofátlan, de szerintem egészen elegáns dolgot. Egy haverommal leemeltünk négy kétliteres tonikot a polcról (azért tonikot, mert arról messziről nem ordít, hogy tele van), és betettük az üvegvisszaváltó automatába. Az pedig szépen kinyomta blokkot a négy üvegről, amit levásároltunk, és távoztunk. A dolog szépséghibája, hogy azért elég óvatosan kell csinálni, egyrészt bent a futószalagnál ne legyen senki, meg jobb, ha a biztonsági őr sem arrafelé kolbászol. Amikor mi másnap odamentünk, a smasszer ott állt a gépnél.
Még egy módszer a Coca cola automaták megfejésére
Coca-Cola automatákból +1 üditő nyerhető (a kifizetetten kivül) ha oda tudsz jutni ahhoz a konnektorhoz amibe az be van "dugva". Amikor kigurult az első kóla akkor gyorsan ki kell húzni a dúgót (áramtalanitás), majd újra bedugni. Ekkor a gép azt hiszi, hogy a pénzedért még nem adott piát és ad egy másikat.
Gázóra hack, megint..... csak jobban leírva
Vegy egy olyan szerszamot, amivel ket falapot szoktak osszefogni. Mittudom en mi ennek a neve. (Szerkesztő - pillanatszorítónak hívják a bigyót... Apukám asztalos :) hehe) honap kozepen vegy ket kb 8x8 cm-es vastag femlapot. namarmost ugy szoritsd ossze a szerszamoddal a gazorat elol-hatul, hogy a femdarabokat odateszed. igy megfeszul a tengely. fontos hogy csak ho kozepetol csinald, ne legy kielegithetetlen, mert akko kilyonnek, es megkerdik, mi van a gazoraddal (ugyanis mindenhol van kozponti mero is...) tehat csak fel honapot legyen rajta. ja, esha esetleg lefulelnek, akkor ezt a modszert utolag (ellentetben mas modszerekkel) nem lehet kimutatni...
Diszkóba, fele áron
Elég ismert a trükk. A beugró mondjuk 300 Ft, adsz a haverodnak 150 Ft-ot, a másik részt Ő fizeti. Megveszi a beugrót. A pecsét már rajt a kezén. Bemegy, majd rögtön ki is jön,amég friss a "lenyomat". Ekkor átnyomja a kezedre az övéről. Baromi erőssen kell. Ez tuti, én 3 éve így járok discóba.
Lányoknak - dupla hajszínezés egy árán
besétálsz a Tesco-ba és amelyik hajszínező tetszik belerakod a kosárba! nos mivel te többet akarsz ebből fogsz mégegyett és feltűnés nélkül beleteszed a másik dobozába mármint csak a festéket és az üres dobozt visszarakod a polcra! /ez tuti bejön! mert már próbáltuk!/persze az előzőket is próbáltuk! tutik! ja persze ezt bármilyen más dobozos dologgal megteheted!
Cseréljük le Nike Air Max cipőnket egy újra
A belső része felől (nem a talpa felől !!!) döfjünk egy vékony tűt a cipő légtalpába. A légtalpból a levegő elillan, vigyük vissza az üzletbe, hogy cseréljék ki. Ha az eladó akadékoskodik, hivatkozzunk a fogyasztóvédelmi főfelügyelőségre, és kérjünk panaszkönyvet. Rögtön elő fog kerülni az új cipő !!! :)
Ingyen pia + pénz
Fogj egy ötvenest és fúrd át majd köss rá erős de vékony damilt.kb legyen 1m Dobd be a piaautómatába de lehetőleg olyan helyen legyen ahol kevés ember mászkál.Mivel elég feltűnő lenne amint ott horgászol a pénzeddel az autómatában. Miután bedobtad válassz piát. De a pénzt el ne engedd.Én 30-ért szoktam piát venni így egy húszast kapok vissza.Aztán ki kel halásznod a lóvét de elsőre lehet hogy nem fog sikerűlni.De próbálkozz. Nekem se sikerűlt elsőre. Ha pedig kiszedted akkor ittál is és még kaptál is vissza egy húszast. 2.Ha egy szállodában jársz álltalában mindenhol van bárszekrény (a szobában). Megpiálhatod az egész készlet Johnny Walkert vagy ami van.Csak barna színű legyen az ital.
Capuccino automaták megfejése rejtett gombbal
A kávé és capuccinoautómaták bal felső sarkában van elrejtve egy biztonsági kapcsoló. Ki kell kapcsolni majd utána 2-4 szer gyorsan ki-be-ki-be és közben megnyomi a választoo italt és akkor azt fog ingyen kiadni. A kapcsoló jól el van rejtve de megtalálható
Sportszeletes automaták megfejése
Kell hozzá u alakra hajlított drót + kb 60Ft Bedobod a pézt mintha csokit vennél,és ki is ad 1 csokit.De amikor kinyílik az ajtó bedugod a drótot és beakasztod egy ott lévő vasspirálba és megrántod akkor hullik majd a csoki mint az élet Műxik mivel a suliba a haverokkal így eszünk csokit
Bor meg cigi a tescoból ingyen
A tescoban a boros soron mindent el lehet rakni mert ott nincsenek kamerák. Ez be válik 3 tescoban probáltam. Eredmény 20 doboz cigi + Kétszer 10 darabos traxdat cd. Ez be jön.
Ingyen telefon fülkéből
Ha beragasztasz egy 100-ast pillanat ragasztóval és be dobod a telefonba és vársz egy percet akkor meg nyomod az ujra vonal adást és tiéd a telcsi amig akarod 8-)
Ingyen Big Mac és egyebek a McDonald's-ból
Bemész a McDonald-ba, kérsz ezt-meg-azt, aztán távozol.Szükséges, hogy tedd el a blokkot, amit kaptál. Azután visszamész, és ezt mondod: -Bocs, de a kocsiban vettük észre, hogy nem adtatok egy Big-Mac-at. (mondjuk.De ez lehet akármi) Ha minden igaz, akkor még bocsánatot is kérnek. Ez nálam legalábbis bejött.
Egy kis pénzszerzés kávézókból
Otthon írj rá egy 2000-esre valami számot, és jegyezd meg. Menj be te meg a haverod egy kávézóba, úgy mintha nem ismernétek egymást. Üljetek külön asztalhoz, lehetőleg elég messze. Figyeld meg a pincért, amikor valaki fizet. Ha először beteszi a pénzt a tárcájába, és utána kiveszi az aprót, akkor OK. Általában a 90%-uk így csinálja. Rendeljetek valamit, ne túl drágát, kb. 300 Ft-ért. Fizessen a haverod a megjelölt 2000-essel, és menjen ki, távol a kávézótól. Aztán fizess te is, mondjuk 500-assal, vagy 1000-essel. Amikor a pincér adja a visszajárót, reklamálj, hogy te 2000-essel fizettél. Ha szívózik, akkor mondd, hogy volt rajta valami szám. 5-6 mp. után ?eszedbe is jut?. Lehet a főnököt is hivatni. Jótanácsok: elég teli legyen a kávézó, bátrabbak próbálhatják 5000-essel is. Én eddig háromszor csináltam, először azért, mert a barátnőmet átbaszta egy pincér, és én 4 nap múlva így ?visszavettem? a pénzt.
Drága számítógép, olcsóbban
Bemész egy nagy áruházba ahol vonalkódmatrica van a gépen dobozán kinézel egy azonos gépet de sokkal olcsóbbat majd máshol kicseréled a vonalkódot plusz a dobozába még betehetsz kellékeket pl. fúrószárak stb. Majd keresel egy kódolvasót vagy egy eladót aki leolvassa a kódot csak mert érdeklődsz hogy mennyibe kerül ez az első szűrés ha itt megy akkor oké mert a garanciajegyet vásárlás után külön pultnál nézik és igy nincs rizikó
Ingyen parkolás fizetős parkolókban
Ingyen parkolás felsőfokon! Mindenki tudja, hogy a belvárosban csak fizetős parkoló helyeken leht leáálni! (és azt is, hogy milyen borosos a jegy ára).A megoldás egyszerű! 5 percre kell jegyet venni (azt is csak egyszer), mert utána a meglévő jegyet lefelé fordítva nincs az a parkoló őr amelyik megmondja mikor is vették azt a jegyet!
Wendy's-ben jobb burgert
Ezt sem veszik eszre sokan, mert termeszetesen nem plakatoljak ki ok se, de a wendy's is koteles bizonyos dolgokbol keresre tobbet adni mint amit a szabvany megkivan. Egeszen pontosan van errol egy lista ki rakva. A duna plazaben ha szemben allsz a pulttal a legjobb oldali kassza mellett jobb oldalt a falon. Sok mindenbol kerhetsz extrat (vagy olyat is ami eredetlieg nincsen is a burgeredben). Hagyma, uborka, mustar majonez.. mittom en nezd meg es lakmarozz kedvedre!
Olcsóbb poggyász szállítás a ferihegyen
Ez már régi trükk (15 vagyok, és nekem régi:)), de még mindig müxik Hozzávalók: minimum 39-40es láb A mérlegnek, ahova a poggyászt kell tenni, van egy pereme ami felád áll. Amikor felteszed a csomagodat a peremet a lábaddal megemeled, és hipp-hopp máris kevesebbet mutat a számláló!!!!
Havonta ingyen újság
Rendeld meg az ujságot(pl: Pc-Guru,Chip,GAMESTAR) DE a hónap végén és kérd még az ehavit tehát jan 29.-én megrendeled de még kéred a januári számot és 98 százalék hogy a csekkel eggyütt küldik az ujságot !(csak a csekket nem fizeted be)
Kurvasok CD az europarkból
Ehez az akciohoz több ember kell(5-10), és egy kicsit rizikós. szal bemegy az europarkba (mediamarktba) mindenki kivéve 1 ember. Az az egy ember bombariadót teflonál az europarkba. Bombariadókor baszottnagy káosz van az áruházban, mindent kiüritenek. Amikor a többiek értesülnek a riadóról akoor lenyulnak minden félét(kisseb dolgokat). Ha a biztonsági őr észrevesz akkor hasravágod magad, kúszol 5 métert, majd felállsz. A nagy tömegben biztos nem fog megtalálni. Amikor kimész csipogni kezd az izé, de úgyse figyel senki, mert rohannak.Néhány tipp: Lehetöleg vágj lamerpofát, nehogy trógernek nézzenek. Homeboy gatyába menyj és kabátba, mer abba elfér legalább 20 cd.
Ingyen internet hozzáférés
Bemész egy könyvtárba, ahol lehet internetezni x forintér. A könyvtáros beállitja neked aztán csinálhatsz amit akarsz. A számitogépen biztos találsz infot a szolgáltatószerverről(név, telszám ami a csatlakozáshoz kell), a login nevet is megtalálod, csak a jelszót nem tudod. Ennek megszerzése érdekében hivd fel a könyvtárat (telszámot biztos megkapod, ha akarod) és add be a könyvvtárosnak hogy te vagy az internetszolgáltató, és hogy feltörték a szervert, vagy rendszerkarbantartás miatt kell az ismert login névhez a jelszó. Ha nő a könyvtáros, és nem sokat ért a gépekhez, akkor megadja, ineen mmár szabad a pálya. Amikor mi csináltuk meg ezt a haverokkal ott a könyvtárban 06 80 as szám volt ugyhogy csont ingyen internetezhetünk.
Blackjack automata hack
Black Jack automata(tudod amelyik beszél és egy dúskeblű hölgy osztja a lapokat) 2 db 100-as , kb 80 cm. 15-ös fonott horgászzsinór én a Spiderwire-t használtam 0.5 ös fúró. az egyik százason két a másikon egy lyukat fúrsz, majd a két százast egymástól 47 cm re felkötöd,a maradékot meg a kétlyukú százasra kötöd(értelemszerű) azért kell a kettő mert csak azt számolja a gép ami 1.6 mp alatt leér az érmevizsgálótól a gyűjtőig különben visszalöki. Bedobod az elsőt és rögtön utána a másodikat, és adddig engedded amíg fel nem írja , innentől kb.2cm-nyit mozgatva szépen felvered 3-4000.-re majd visszahúzod és visszafizetteted a lét. 5000-nél többet nem érdemes kockáztatni mert rém sokáig potyogtatja vissza és feltűnő lehet.
Gázóra hack
Az újabban felszerelt olasz gyártmányú gázórák számlálóját egy 1-es méretű injekciós tűvel szépen vissza lehet lökdösni, ha az előlapján lévő négy csavarból azt a hármat meglazítod ami nincs plombálva. Csak óvatosan mert plexiből van. és a csavarhúzó végére húzz vékony múanyag csövet és nyomot sem hagy
Régi westel kártya újra cserélése ingyen
ha régi pannon vagy westel kártyád van(50 ill 100 telszámos) ugy tudod ingyen kicseréltetni ha fogsz egy tápegységet amiböl legalább 10volt jön ki és szépen ráérinted a sim kártyád érinkezöire elöbb utobb a kártya sajnos elhalálozik..:) kártyahiba esetén a szolgáltató köteles a kártyát ingyen kicserélni.... :))
Hogyan juthatunk pénzhez posta banktól
Ha van Cirrus Maestro kártyád ( fontos az Cirrus mert azon nincs hitelkeret ) Először is fel kell tennekd a számládra 80-90.000 forintot. Elmentek egy másik bankba. Utána egy ismerősöd kimegy az automatához a kártyáddal és a kódoddal. Bemész és felveszed a pénzt, de úgy hogy miután az ügyintéző kiutalta, de a pénztáros még nem adta ki, ki kell vennie a másik embernek az automatából. Te bent felveszed a pénzt, előtte a haverod kint és máris megvan a dupla pénz. A Bank ugyan megpróbál perelni, de mivel a lakossági folyószámlán nincs hitelkeret így a bíróság neked ad igazat. Nekem bevállt 98.000 forinttal. :)
Pénzszerzés Nokia 5110-zel
Vásárolni kell (lehetőleg olcsón 20-24e) egy Nokia 5110-es készüléket és elmenni egy közeli rádiótelefon-tolvaj bandádoz (Lakatosék is foglalkoznak ilyen jellegű munkával). 6110-ből ilyen helyekről 1-2e Ft-okért jön előlap-hátlap gombsorral. 200-300Ft-okért beszerezhető csavarhúzóval, meg egy minimális műszaki beállítottsággal átrakjuk a cuccot, majd az ecseri piac környékén lófráló román barátunk számára 40 e ft-ert túladunk kreálmányunkon.
Villanyóra átállítás
Fémhuzalos plombálás esetén a fogyasztásmérő számlálóját úgy lehet barátságosabb állásba állitani,hogy a plomba zsinor mindkét szálát de nem azonos helyen eltőtjük (vágás nyoma látható lenne.)Ez után a plomba zsinort széthúzuk ügyelve a külső spirál sértetlenségére. Az átfurt fejű burkolatzáró csavarok eltávolíthatóak. A számlálot a kivánt értékre állitjuk. Burkolatot vissza szereljük zsínort a csavarfej furatán átfüzzük a belső szálat bedugjuk a plomba zsinor spiráljába a két vezeték véget egymáshoz illesztjük majd a (javitott) szakaszt horgany spraly-vel lefújjuk, ügyelve arra hogy a spraly nyoma másutt ne legyen látható. Száradás után a művelet láthatatlan.
Cigi árulása drágábban, legálisan
Az egyik haverom (akié egyébként jó pár szórakozóhely nyugat Magyarországon) csinál és nem törvénybe ütköző , de nagyon sokat lehet vele akasztani: akinek van valamilyen üzlete, szórakozóhely stb. és ráadásúl még cigarettát is árul annak beválik. Tehát, a cigaretta mint tudjuk adójeggyel ellátott termék és fix ára van, de ha ráragasztasz egy gyufát vagy fogpiszlálót amely a salyát monogrammoddal vagy reklám feliratoddat van ellátva és csak azzal együtt adod el akkor szabad áras a cigaretta. Ez kipróbált és működő dolog. Pl.: 1doboz multifilter 250 simán, gyufával 370-ér adják . :) És a gyufának a bekerülési költsége csak 7-10ft.
Meki extrák
Ha bemész egy McDonald's-ba, és azt mondod, hogy "Kérek egy sajtburgert EXTRA DRESSINGGEL", akkor utána már mondhatod is a specifikációit a sajtburgernek! Például kérheted extra adag majonézzel, vagy kecsappal. Pl. nekem ez a szöveg már három helyen is bejött (EGYSZER NEM, MERT EGY BÉZÁNÓ KEZDŐHÖZ MENTEM...): "Helló! Kérek egy sajtburgert extra dressinggel, négy nyomás majonézzel!". Hát mit mondjak, csak úgy tocsogott! :) Ezeken a helyeken jött be: Deák téri meki, moszkva téri meki, budagyöngye mekdonald's. A budagyöngyében egyébként egyszer bejött, egyszer meg nem, de 90%-ban igen, ha egy nagyon kezdőhöz mész oda, akkor az nem tudja, hogy mi az az extra dressing, viszont tényleg működik. És ha bármit kérsz, legyen az sajtburger, cola, fanta stb., csak harapjál bele, vagy igyál belőle. Most jön a trükk , bármit vissza lehet vinni , hogy ennek-annak nem jó az ize múltkor nem olyan volt meg hasonlók! Kötelesek kicserélni. Mi a csajokkal mindig igy zabálunk.
Éves bérlet hamisítás
Tök egyszerű ! Odáig nyilvánvaló, hogy beszkenneled nagy felbontásban a bérletet, ugye? Na, akkor kitörlöd róla a beírt számokat (mert olyan bérletet szkennelsz ugye be, amibe be van írva, hogy hanyadikától hanyadikáig jó???), majd redukálod Adobe Photoshoppal, úgy, hogy centiméterben adod meg pontosan, hogy mekkora legyen (le kell mérni a bérletszelvényt). Tehát ha ez megvan, kinyomtatod, rárakod pontosan a régi bérletet, és kivágod! Csomó ilyet gyártsál. Persze még nincs kész, most jön a lényeg. Ugyanis amióta elkapták a fiatalokat, akik ezt csinálták, kitalálták, hogy HOLOGRAMMOT kell rá tenni! És akkor majd biztos nem tudják hamisítani. Hát tényleg, hologrammot nyomtatni nem lehet, és gyártani is nehézkés, viszont ki mondta, hogy nincs hologrammod? Hát amikor lejár a régi, mintának vett bérleted, akkor az már nem kell, nem? Csak szépen kivágod róla a hologrammot, de kurvára pontosan, majd átragasztod a másolt-bérletre, sulifixxel, hogy ne NAGYON tartson, hogy később le tudd róla szedni, a következő hónapban, amikor megint új bérlet kellene :) És ott a teljesen élethű bérleted, hologrammal ellátva!
Mozi olcsóbban
Kb. 33%-os megtakarítás. Legjobb, ha hárman, vagy többen mentek moziba. A dolog úgy néz ki, hogy megveszel egy jegyet, ami kettő vagy több személyre szól, és bemész a moziba. ( a jegyen feltüntetett emberekkel együtt.) A jegyet lehetőleg a sor közepére kérd, mert az a legtutibb. Lehetőleg, kb. 10 perccel az előadás előtt menjetek be, a többiek várakozzanak kint. Miután beültetek, ( ketten, vagy hárman ) az egyik emberke kijön mondjuk a bal oldalon, hogy megy brúzolni. Kijön, odaadja a jegyet a kintlévőknek, és a MÁSIK oldalon visszamegy a nézőtérre. Nekem tutira működött, így néztem meg a Mátrix-ot, háromszor egymás után. :-))
Két telefon egy áráért
Bemész egy akármilyen(Westel, Pannon, Vodafone) mobilszolgáltató boltjába, és megveszel egy (piacon nagyon drága) telefont előfizetéssel olcsón,és bejelented, hogy elveszett a személyid, három napon belűl kell bejelenteni, ha elvesztetted, kapsz egy újat, "és mivel elveszett a személyid akárki megtalálhatta a személyid és vehetett vele telefont a nevedre, a három nap alatt..."
Félkarú rablók megfejése
-a legtöbb automatánál a kijövő pénzérmék számát egy vékony lézer vagy fénysugár méri. Azaz amikor nyersz, a gépből kipotyogó érmék megszakítják a sugarat (az u.n. controll beam-et). -egy darab ragasztószalaggal(lehetőleg ne cellux-al, hanem valami vastagabbal), nyúlj be jó mélyen a pénz kiadó nyílásnál és ha sikerül jó helyre tenned azt: voilá!!!!!!-a legkisebb nyeremény esetén is(pl.:2db 20-as) a gép elkezdi ontani magából a pénzérméket, mivel az ellenőrző sugár nem működik!!!!! -megjegyz.: egy kis gyakorlás kell hozzá, de ha egyszer sikerül, akkor már nincs megállás........
OTP telebank hack
Ha a szamla OTP-s, akkor nem kell probalkoznod, hogy elfogadjak-e, anelkul is megtudhatod: Csupan fel kell hivnod a Telebankot (3666666) beutni a kartya utso 10 szamat, es a kodot(3jegyu). Hogy honnan tudom a kodot? Hat onnan, hogy alapertelmezett esetben mindig a kartya utso3 szamjegye a kod, amig meg nem valtoztatja az illeto. Az emberek tobbsege viszont vagy b***ik megvaltoztatni, vagy (ez a valoszinubb) nem hasznalja a telebankot. Ha ugyes vagy a telebankon keresztul meg atutalni is tudsz (ez utobbi nekem nem sikerult, a tobbi viszont nagyon jo, letesztelt dolog).
2 kóla 1 áráért
Hívd meg egy kólára a havert: A Kossuth-téri metrómegállóból a moygólépcsőn felérve van egz cocacola automata. Ezen (föntről lefelé) a a köv. sorrendben találhatóak a gombok: Coca-Cola, Coca-Cola, Coke Light, ... (A lényeg, hogy két cola gomb van). Na most, ha bedobod a lét, és a két cocacola-gombot egyszerre nyomod meg, akkor két üdcsit kapsz egy áráért. :) Kipróbált, tuti trükk ! KIEGÉSZíTÉS: Állítólag az 1. és a 4. gombot kell megnyomni, úgy jön be. Félliteresnél próbáltam normál módon (első két gombbal) és ott nem jött be.
Ingyen kukorica a Duna plázából
Ingyen kukorica szerzes, szinten dunaplaza, mozi: Oda mesz a kiszolgalohoz, lehetoleg valami benazo csajhoz, azok altalaban kezdok es azt mondod neki, hogy "kerek egy bodon kukoricat, belsos vagyok!" Ennyi! ja, fontos hogy soron kivul menj oda.
Ingyen mozi a Duna plázában
Egy honapig dolgoztam a Hollywood Multiplex moziban a Duna PLazaban es rajottem, hogy a folyosok elhelyezkedese miatt baromi konnyu ingyen mozizni. Egesz egyszeruen lemesz klotyora a film kezdese elott 5 perccel es nem azon az utvonalon jossz vissza, ahol lementel, hanem a masik folyoson. Onnan pedig csak par meter az elso, a masodik, a harmadik, a negyedik, az otodik a hatodik es a hetedik terem. Ennyi.
Kabátlopás, lazán
Menj el egy szórakozóhelyre (lehetőleg olyan helyre ahol kurvasokan vannak), add be a kabátod, és időközben másold le a ruhatáras cetlit a számmal. A következő nap már mehetsz is zsákbamacskázni...... ;-) Kiegészítés: a bárkában nagyon gyenge, mindenhol kapható kulcstartókat adnak a kabátodat kiváltandó, arra van írva egy szám.... pár haverrel lehet menni, és 3-4 kabát esetén szép összeget be lehet zsebelni, nem?
Coca cola automaták megfejése megint
Ez azokon az automatákon müxik ahol egy italtípushoz 2 gomb tartozik.Pl: Van a gépen 6 gomb. 1,2 COLA 3 Fanta 4 Sprite...stb. A trükk ugy van hogy amikor bedobod a lét akkor ügyesen kell egyszerre megynomni a két gombot és kb 3 másodpercig nyomva tartani.(Ez csak egy italfajtánál müxik nem fog müködni ha nyomvatartod a kolát meg a spriteot!)
Hogyan dodzsemezzünk ingyen?
Ezt egy haveromtól hallottam, akinek ez nagyon sokszor bejött: A legtöbb dodgembe tök mindegy, hogy beledobod-e a zsetont, vagy nem, mert semmit nem kapcsol be vagy ki a zseton. Szóval csak be kell ülnöd és kész. Ha véletlenül(nagyon ritka!) kapcsolna valamit a zseton berakása, akkor tedd ezt: Elindul a "mezőny", a kocsid áll. Szerencsétlen pofát vágsz, és hívod az alkalmazottakat, hogy te márpedig bedobtad azt a zsetont és nem akar elindulni. Ők készségesen adnak egy zsetont, odatolnak egy kocsit és már mehetsz is!
Több CD egy maxi áráért
Egyszerű: Most lehet kapni a Media Marktban maxi cd-ket(390 Ft, szóval érdemes), melyeken semmi védőréteg nincs, nyithatod-csukhatod. Ha kell más cd, ebbe a tokba simán beleteheted az eredeti cd alá, mert kettő elfér benne. Mégjobbak a papírtokok, melynél a kartonlapok közé is simán be lehet csúsztatni egy cd-t.
Ingyen matávnet accok!
Hívd fel a 0680420042 És mond azt, hogy te most vettél NetQuick csomagot a boltban! És szeretnéd bediktálni a neved,lakcímed,szem.igy számod,telefonszámod! Erre kérdik a jelszót és a felhasználó nevet! Te erre kamuzol egyet, de mindig így nézzen ki: azonosító: dob01234 (csak a "dob" ami fontos!!) jelszó: 8 szám ill. bet? ( fontos, hogy legyen benne kicsi és nagy bet?) Persze nem tudsz felépni vele! Erre felhívod ?ket, hogy valami gond van! A Matávos pedig azt tanácsolja pívj fel egy számot ami a küvetkez?:0680380038 Ott pedig azt kell mondani, hogy valami gond van a jelszóval ugyanis a gép nem akar fe lépni a Netre! Azt fogja javasolni neked, hogy generáljunk másik jelszót! Persze ez már jó lesz ugyanis most csinálja meg nekünk! És csak a jelszó nem szerepel a serveren, mivel a bediktálásnál már regisztrált téged vagyis az azonosítódat! Így már feltudsz lépni!!!!!!----És irány a net..................... Ja és ha bármit kér (pl: a szerz?désben lév? titkos kódot akkor azt kell mondani, hogy nincs neked ilyen) Én 12x csináltam már ezt!
Jó minőségű videofilmek olcsón
A videótékákkal kapcsolatban én régen azzal szórakoztam, de még most is, hogy kikölcsönöztem a filmet, átvettem egy szar ratyi kazettára.Aztán fogtam a ratyi kazettát , szétkaptam ,kivettem belőle a szalagot,és kicseréltem az eredeti kazetta szalagjával.Majd 1 nap multán visszavittem az eredeti kazettát(amiben már az én szar ratyi átvett szalagom volt).Így a ratyi kazettámba került egy eredeti szalag.
Olcsóbban a műlyégpályára és a Palára
Idén nyáron ,mikor nagy meleg volt, adott valaki egy ötletet arról,hogy hogyan lehet bemenni a Palára(a Margitszigeten).Egyszerű.A beugró ugyábár majdnem 5 kiló per kop.4-5 haverral kimegy az ember.Egy papirzsebkendőbe az ember becsúsztat 4-5 kilót.Odamentek 5-en és akinél a zsepi van, az odamegy a biztonságihoz, és megkérdezi : "Elnézést, nem kér zsebkendőt???" erre a válasz 95%-os biztosságal az lesz (persze mogorván), hogy : adjad!! Menjetek!!Így csoportosan be lehet menni potom pénzért.Kipróbáltam és bejött.Onnantól kezdve majdnem ingyér jártunk a palára.Ez egyébként bejön a műlyégen is. Így lett egy eredeti kazettám, jó minőségben, nem kellett megvennem 6-8 rugóért.
Ingyen SMS ericssonnal
Az ericsson 388 - 628-as( a tipusokban nem vagyok halálbiztos, majd utánnajárok ) telefonokkal müxik az a dolog: megírod az sms-t, send, gyorsan no gomb, aztán kiírja, hogy sikertelen, de a haverodnak, meg már pittyeg is! Az esetek 80%-ban bejön, érdemes úgy kipróbálni, hogy a srác, akinek küldöd, ott üljön melleted!
Csoportos bejutás barlangokba, várakba
A kisebb eldugott nevezetességeket könnyen meg lehet nézni fizetés nélkül. Az ilyen helyeken általában tudatlan emberek "őrködnek". Ha mutatsz nekik egy TKM (Tájak, korok, múzeumeok) kártyát, fogalmuk sincs mi az. Ekkor meg kell nekik magyarázni, hogy ezzel minden műemlékhez ingyen lehet bemenni. Kártyát egy nyomtatóval is tudsz magadnak csinálni. (az egész osztályom így jutott be egy barlanga a Balaton felvidéken, sőt az "öreg" úgy elájult a kártyától, hogy még idegenvezetést is tartott :))
Ingyen CD az IDG-től
Hívd fel a 06 80 200 263-as számon (ingyenesen) az IDG ügyfélszolgálatát és panaszold el, hogy a legfrissebb újságban egyáltalán nem volt CD, vagy csak 1 volt. Ezután elkérik a címed és 3-4 nap múlva már ott is a kért CD, tök ingyen. (IDG újságok: Pcworld; Gamestar - mostanában full játékkal )
CD az Internettótól legálisan
Csak rendeld meg a hírlevelet és add meg a postai címed. A hírlevelet utána le is mondhatod. Ha több CD kell, más címről is rendeld meg a hírlevelet.
Cigi csempészése külföldre kockázat nélkül
Ha busszal mész mondjuk Bécsbe, úgy teheted be a csomagodat a busz csomagtartójába, hogy a csomagra is, meg a jegyedre is ragasztanak egy bilétát ugyanazzal a sorszámmal. Te miután beraktad a cuccot a buszba, nem szállsz fel, hanem kocsival mész a busz után, aztán a kinti pályaudvaron szépen odaállsz a többiek közé és kiveszed a cuccot. Ha a határon meg is találnák a szajrét, aminek kicsi, de azért valós az esélye, te nem buksz meg, mivel nem vagy jelen.
Csoportosan bejutás rendezvényekre
Mondjuk tizen mentek egymás után libasorban, a legutolsó lobogtat két jegyet, a többi meg, akik elöl mennek, arra hivatkoznak, hogy a hátsónál van a jegy. Mikor a többiek már régen bent vannak, az utolsótól hiába kérdezik, hát a többi jegy hol van, ő csak széttárja a karját, hogy ő nem is ismeri azokat. A jegyszedő meg ugyi nem hagyhatja el a posztját. Ez ott jó, ahol sokan vannak egy rendezvényen és el lehet vegyülni a tömegben.
Még egy éves metrójegy
A metrók elektronikus lyukasztói, amiknek elvileg nagyon fejlettnek kénének hogy legyenek, nagyon, nagyon szarul vannak összeszerelve. Úgyhogy ha valaki egész éves metrójegyet szeretne, beteszi a jegyét a lyukasztóba, és abban a pillanatban, hogy kilyukasztja a jegyet a gép (ezt lehet hallani ahogy mozog a jó orosz gyártmány), azonnal húzd ki a jegyet a gépből és a másik kezeddel simítsd végig a jegyet. Egy pár próba után tökéletesen fog menni. A tinta szétkenődik a jegyen és olvashatatlan lesz. Ezután azt magyarázhatjuk az ellenőrnek, amit akarunk. Úgyse tudja elolvasni, és majdnem mindig elenged (főleg ha nagy a forgalom!).
Ingyen billiárd
Ha véletlen valami ócskább helyen kötnénk ki (valami jó iskolai táborban stb.), ott a billiárdasztalok mind tök ócskák. Azon az oldalon, ahol lehet látni a golyókat, ha benyúlsz a jobb oldali lyukon, és balra-lefelé nyúlsz (ezt inkább a dákóval jó csinálni, mivel a kezd nem fog beférni), át azon a lejtőn, amin legurulnak a labdák, akkor be lehet nyúlni a labdák közé. Itt nem kell mást tenni, mint felemelni a fölöttük lévő rudat, és máris gurulnak ki a labdák!
Ingyen mozi
Ezt én csak a Duna Plázában ismerem, de biztos van más mozi is, ami így működik: Amikor kijösz a...basszameg...nem tudom hányas teremből ki kell figyelni majd...szóval, amikor kijössz az egyik moziteremből, a kínai gyorskajálda mellett vezetnek ki egy ajtón (a mozi szintjén). Azon az ajtón ugyanúgy vissza is lehet menni, nemcsak kifelé! Ott sosem áll semmi őr, és ha már sötét van a teremben akkor észrevétlenül be lehet jutni! Csak ne valamelyik filmnek a premierjére menj be, ha lehet, mert akkor állnod kell!
Villanyóra kiakasztása *sokadik*
Villanyóra kiakasztásáról beszélnék neked.Igy sok pénzt meg tudunk sporolni:))Először is ha kint van a villyanóránk és a régi kis csavaros,s log a nagy falon,akkor csak annyi a dolgunk,hogy lecsavarozzuk,s vizszintes állapotba helyezzük,s ekkor a kis mágneses kütyü benne megáll,s ekkor miénk a pálya,mert nincsen villyanszámla.De ügyeljünk,hogy valamivel támasszunk alá, azaz valamit rakjunk az óra alá, mert akkor leszakad. S ha jőn a számlás,akkor annyit kell tennünk,hogy fogjuk,s visszacsavarozzuk.Ezzel jelentős ősszeget megsporolhatunk a család számára
Utazás HÉV-en kerékpárral, ingyen
Egy hosszabb biciklitúra után kényelmesebb felszállni a HÉVre, mint még több kilómétert hazatekerni. Ilyenkor segít ez a trükk, ha nincs nálad jegy. Már felszállás előtt a láncot szépen leakasztani, s lelógatni, esetleg a kezed kissé összeolajozni a hitelesség kedvéért. Ha az ellenőr jön ártatlan arccal elmesélni neki, hogy a biciklid tönkrement, s így nem tudsz hazatekerni... Ez a módszer, higyjétek el beválik! Bár tudom kissé gonosz dolog másnak a jólelkűségére alapozni...
Utazás HÉV-en
A klasszikusnak mondható HÉV-es "ellenőrfigyelő" trükk. Azt tudni kell, hogy a HÉV-eken egyszerre egy ellenőr (kalaúz) utazik az esetek 90%-ában, ki a szerelvény egyik végétől halad folyamatosan a másik vége felé. A feladat mindössze annyi, hogy a megállókban kitekintve megfigyelni az ellenőr pozícióját, s ennek függvényében változtatni a helyzetünket, ha kell kocsiról kocsira. Gondolom nem nehéz elképzelni a megoldás menetét... :)
Telefonálás utcai fülkéből ingyen
Ez egy régi trükk, mellyel utcai fülkéből lehet ingyen telefonálni. A módszer sajnos csak a régebbi ("piros") telefonokon működik. Az eljárás egyszerű. Ki kell csavarni a kézibeszélő mikrofonját fedő menetes fedőelemet. Ekkor hozzáférünk a mikrofonhoz. A mikrofon kiemelése után a két érintkező rövidrezárható néhány tizedmásodperce, s a készülék tárcsahangot ad, s lehet tárcsázni.
Olcsó vonatozás
Itt több lehetőség is van. Azoknak, akik rendszeresen utaznak hosszabb távon, ajánlatos menettérti jegyet venni. Ez azért jó, mert egy hónapig érvényes, és ha nem sikerült kijátszani a kalauzt, akkor sincs baj. Ha lejárt a jegy, akkor pedig pofátlanul odamész a pénztárhoz, visszaváltod, és veszel egy újat.
A kalauzkikerülési módszerekről
Ha nem a végállomáson szálltál fel, akkor ha jön a kalauz, és az újfelszállók jegyét kéri, akkor lapitassz. Ha a végállomáson szállsz fel, akkor vegyél egy jegyet a legelső megállóig, gyorsan kezeltetsd le nagy mosolyok közepette, hogy a kalauz emlékezzen a képedre, majd maradj fenn a vonaton. Ugyancsak hatásos, ha a vonaton elkezdessz végigmenni, majd amikor találkozol a kalajjal, azt mondod, a kollégája kezelte. Ha más nincs, akkor marad az első vagy utólsó kocsi wc-je, mert oda nincs kedve benézni. Ha röhögni akarsz a vénasszonyokon, a fülkés vonatkocsik végénél a kapcsolószekrényben kapcsold ki(télen), vagy be(nyáron) a fűtést, és figyeld a reakciókat...
Áram ingyen
2 literes műanyagflakonból 1-2 cm széles félkör alakú csíkot vágsz. A villanyóra üvegablaka és fémháza közötti kis résen betolod: Eredmény: Lefogja a számláló kereket.
Ingyen CD fotex recordsból
a Szervita téri boltban úgy tudsz lopni cd-t hogy felmész az emeletre egy jó cd-vel(az emeleten csak komolyzene van) és ha nyitva van az ablak(általában nyitva van), akkor egy haverod álljon a kijárat mellett kint az utcán és dobd le neki a cd-t. a tokot meg aztán otthon letörheted....Nekem párszor bejött.
Komjádi uszoda - sorbanállás, fizetés nélkül
Aki szokott uszodába járni (pontosabban a spotruszodába a margitszigeten) annak jól jön. Amikor belépsz az előcsarnokba RÖGTÖN jobb oldalt van egy ajtó ami mögött fel lehet menni egy lépcsőn de nem ez a lényeg hanem a másik ajtó szemben. ott ha kimész máris ott vagy az uszodában. Én oda járok, mindennap edzésem van és mi is így szoktuk.Főleg nyáron amikor akkora sor áll hogy be lehet szarni!!!
Sok csoki a csokiautomatából
Bedobsz egy adag csokira pénzt az automatába. Amikor forog a tálca, hátul be tudsz nyúlni és tovább pörgetni a tálcát. A csoki csak dől, csak dől... Ezt inkább aluljárókban tudod. A lényeg hogy rendőr ne lásson.
Pénzautomatából pénz
A pénzautomata belső falára, ahol kiadja a pénzt, felragasztasz egy ragasztós, vékony lapot. A pali aki kiveszi a pénzt, eggyel kevesebb bankjegyet fog kapni. Mivel felragad az egyik, panaszkodik, de nem tud kinek. Odamész és gyorsan kiveszed egy késsel. Ennyi... Nem nehéz.
Ingyen kóla
Sok magyar kóla automata működik 100 lejessel. Akik Románia közelében laknak, vagy gyakrabban járnak át, vagy csak átnéznek érdemes néhány szatyornyit beszerezni, mivel az automaták teljesen meghülyülnek némelyiktől. Itthon a strandon ittunk ezer kólát pár lejért cserébe. Ráadásul a román lurkók marhára örültek az értéktelen szarjukért néhány forintnak.
Ingyen telefon aksi
Szerencsére nem nagyon lófrál senki a tesco azon részén, ahol telefontartozékok vannak. Csak próbaként csináltuk: Levettünk egy becsomagolt aksit és egy csendesebb helyen (plüss macik) kiboncoltuk és leszedtük a csomagolást és elszórtuk a matricáit is. Érdemes a műveletet benyúlva a plüssjószágok között csinálni, mintha azokat mustrálnánk. Kiegészítés (MaD MiND)---> ez a cora-ban is lazán bejön szerintem, ott még matrica sincs rajta meg semmi.
Bejutás a BNV területére
Egyebkent a BNV-re a VI-os kapun, kiallitasok ideje alatt, meg nyitas elott autoval be lehet menni egy par sor fejeben, csak mosolyogni kell... En mindig ugy mentem be dolgozni, csak papirom nem volt...
Hogyan tudunk helyi hívás áráért beszélni vidékre a Pannon GSM jóvoltából!
A dolog nagyon egyszerü! A Pannonos elöfizetők ingyenesen rendelkeznek a "Hívásátirány1tás" funkcióval! Válaszd ki az "Átirányit, ha foglalt" menüpontot, és a céltelefonszámhoz ird be azt a számot, amit szeretnél hívni. Miután evvel végeztél fogd a telefonod, és hívd fel önmagad! mivel Pannonos vagy, helyi hívás, de mivel foglalt vagy, így arra a számra csörög ki, akit hivni akartál! Ez a dolog különösen hétvégén jön be, mert akkor 20ft/perc a helyi hívás! A dolog talán müködik a Westelnél is!
olcsobb villanyszamla
Hogyan le7 olcsobb a villanyszamlank mint amennyit hasznaltunk? Annyi az egesz ,hogy kicsizt megpiszkaljuk a villanyorat. De vigyazat!. ezt csak nagyon batraknak ajanlom! Mert ha rajtakapnak ,akkor komoly kovetkezmenye le7 a dolognak akar ki is zar6nak a halozatbol (magyarul kikapcsoljak es nem is kotik vissza). ha valakit elkapnak en sEMMIJEN felelosseget nem vallalok. na nezzuk , hogyan tudjuk elerni: - A legegyszerubb ha 1 foliat teszunk a villanyora forgo reszehez ,ami lelassitja a forgast es ezaltal kevesebbet szamlaz. Ugy kell szetszedni ,hogy kivulrol ne lacon a folia , es hogy belepiszkaltak. -aztan le7 pl valamivel megakasztani (ezt csak halomasbol tudom, 1ik haverom megcsinalta de aztan levette mert beszart). kozvetlen a leolvasas utan erdemes megcsinalni, akkor nem valoszinu , hogy visszajonnek. De ha megis, es van meg valaki a hazban kerjuk meg , hogy tartsa oket szoval par percig addig mi kiszedjuk belole a foliat ,vagy ami lassitott a forgast es gyorsan visszaszereljuk. A vizoranal 1szerubb a helyzet. Eleg csak megforditani es mar nem is tudja merni a vizet. Ismet vigyazni az ellenorzesre. A gazoranal szerintem meg 1szerubb eleg csak szetszedni a szamlalo reszet es pl 1 furoval visszaporgetni vigyazva arra ,hogy le legyen kissebb mint a legutobbi meres ota. pl : ha Meresnel 10-on alt most 178-on akkor nem szabad 100 nal kissebre tekerni. es vigyazni kell meg arra hogy viszonlag egyenletes legyenek a szamok.Ha eszreveszik csak annyit tesznek ,hogy foltesznek 1 magneskartyas gazorat ami annyi gazt ad amennyit elore kifizecc.
ingyen telefonalas penzes nyilvanos fulkebol
A dolog eleg 1szeru pl en mar kiprobaltam es nemcsak telefonnal muxik ,hanem pl: jatekautomatakkal is. Vegyel 1 penzermet amijen kell (telefonba 20-ast) es furjal ra 1 egeszen kis lyukat. Fuzz bele 1 zsineget es kosd ra. A zsineg eleg hosszu legyen. Dobd be a telefonba (vagy akarmibe) ha kijeleze az osszeget huzd vissza!. Ha ujra keri a penzt dobd be ujra ismetelten huzd vissza. Nalam mar fel eve muxik ma is hasznalom. Jatekautomataknal legy ovatos nehogy eszrevegyek. Amugy engem meg 1x se vettek eszre. Csak midig mashova kell menni.
Italautomata megfejése
Van a Sugárban ez az új ital autómata, az a kódos. Azt halottam ha kérünk egy italt, és miután
beütöttük az ital kódját az utolsó számot nyomva tartjuk lehet hogy az ital folyamatosan jön megállás nélkül. Nagy társasággal kiváló!
1. Bejutás a BNV területére I.
Egy általam tapasztalt dolog az, hogy pl.BNV-re úgy is be lehet jutni, hogy nem az elso napon, hanem a második nap indulunk utnak, és viszunk magunkkal egy bármilyen cd-t v. használt cd alkatrészt. Odamész a legbutábnak tüno jegykezelohöz és azt mondod neki, hogy tegnap vásároltad ezt az alkatrészt és nem muködik, és azt mondták neked telefonon, hogy hozd vissza aznap. Mondd neki, hogy csak beszaladsz és kicserélteted, és már jössz is. Általában szó nélkül beengednek, sot néha még sajnálgatnak is téged. Én négy évig így jártam be, és egyszer sem kértek semmit sem töllem. Ha mégis akkor erre az esetre csináltam Word-ben valami kamu számlát, de mint mondtam egyszer sem kérték azt.
2. Bejutás aBNV területére II. Egy jobb és biztosabb bejutás is van ennél. Az egész nagyon egyszeru. Egyik barátom mesélte el ezt nekem. Hivatkozni kell egy Filöp János nevu emberkére, és azt kell mondani a jegykezelonek, hogy telefonon beszéltél vele, és hozzá jöttél. Ezután szó nélkül be kell, hogy engedjenek, ugyanis ez a Filöp valami nagy fej lehet a BNV-n. Mindenesetre nem voltam rest és én is kipróbáltam így bemenni most osszel. Na és láss csodát....sikerült.....:-)
3. Hogyan juthatunk be többen egyszerre a BNV-re egy ingyenjegyel? Biztosan sokan vannak akik olyan szerencsések, hogy van éves ingyenjegyük a BNV-re. Na, de mi van akkor ha a barátaidat is szeretnéd ingyen bevinni? Ez egy roppant egyszeru dolog. Úgye elméletileg egy jeggyel csak két ember mehet be egyerre. Szóval 2-en bemennek mondjuk az egyik kapun, majd egyikük kisétál a fokapun ahol, már vár az egyik barát.... És ebböl következik, hogy csak annyian mentek be amennyire nem vagytok pofátlanok...:) Mégvalami: Nagyon fontos, hogy azzal ne nagyon próbálkozzatok, hogy kiadogatjátok a jegyet, mert erre marhára figyelnek, és akár be is tilthatják a jegyet! Sok sikert!
Olcsóbb fizetés gyorsbüfénél:
Piacon vagy máshol szerezzetek baromi sok olasz lírát (fém 100-as v. 500-as, már nem emlékszem pontosan), mert pont úgy néz ki mint a magyar dupla százas. Az ezzel való fizetés olcsóbb mert az érme kb. 40 FT darabja. Ha az eladó siet, nem veszi észre, de azért legyen minél idősebb. És ugyanazon a helyen ne használjátok túlsokat ezt a módszert, mert szemet szúr! MaD MiND kiegészítése - nem árt ha van nálatok mondjuk 50 vagy 100 lírás, így bármikor mondhatjátok, hogy az olasz útról maradt csomó ilyen érme és még nem válogattad szét. Szóval nem kell fosni ha azt mondják hogy át akartad őket baszni. Aki átbasz, basszon bét is, ugyebár..... ;-)
Ingyen Levelkuldes (bobcat & ViDe0)
Egyszeruen irj akarmilyen leveletaa cimzett helyere, ahol tuti nincs ilyen lakas/szam/nev. A FELADOahelyere a FELSOaJOBB sarokba ird a haverod cimet... majdaaddafel a levelet...belyeganelkul. Aalevelet visszakuldik a "felado" cimere, mert a cimzettanemaletezik, vagyamert nincs rajta belyeg. LEESETT?
Ingyenes konyvtari konyvek (bobcat & ViDe0)
Ez tul egyszeru, minden barom ismeri ezt a trukkot. Egyszeruen szedd le a magnesszallagot (ha van) es kisetalsz. A konyvtarosanenikanemaszoktakafigyelni, kulonosen a kozepes meretu konyvtarakban... Egy jo trukk, hogy a letepett magnesszalagot eldugod egy masik, gyanutlan elbaszott-eletu-baromataskakajabaaes nezed az eloadast, amint probal es kisetal...
Hogyan szerezzel ingye` penzt a balcsin? (khfc)
ugye szerencsereamegaelegasok (mostmar fogyoban) penzes telefonfulke... ahol visszakapod a visszajarot azon a kis lyukat betomod 1 kis szivaccsalaakkoraa visszajarot nemaejti le. Na mar mostaegy gazdag svÁb (nemet) nemafog soha ezert reklamalni ha nem kapja meg a huszasat de neked meg egesz jol jon (en 1 het alatt kb 3500 szedtem ki 2 fulkebol) naponta 3szor mennyel korutra mert ha sok a visszajaro akkor kiesik a szivacs es akkor a penz mase lesz. (az utogetestol se esik ki a szivacs,tehat ha vki nem ismeri ezt a trukkot akkor a visszajaro a tied.)Lehetoleg minnel fejjebre dugd a szivacsot hatha (bar ezt ketlem)valaki feldugja az ujjat.......
Udito automata megfejese (Magus)
Azokrol az automatakrol van szo, amik papitdobozos uditoket, mars-tejet, es egyeb nyalanksagokat adnak ki. A modszer a kovetkezo: Keszitsd ki a megfeleloamennyiseguapenztahuszasokban, majd gyors egymasutanban hajitsd be az automataba, vegul villamgyorsan csapj ra a penz visszaadasa gombra. Ha jolacsinaltad, akkor kiadja az osszes penzt, de a kijelzonafennmaradaegy huszas. Ha meg parszor megcsinalod a fenti procedurat, akkor tokeletesen ingyenajuthatszahozza a kivant frissitohoz...
50 lei (Csonakos)
Ha olyan játékteremben, telefonfülkében járunk, ahol olyan gép van ami huszasokkal működik és elég régi az évjárata (ezt a trükköt kétaéveahasználom, de azóta a környékről eltüntek az ilyen gépek:), ott huszasok helyett megpróbálhatunkaRomána50Leieseket dobálni. Ez méretre majdnem tökéletesenamegegyezik a húszforintossal, ezért is lehet vele elég sok gépet becsapni. Haabankban járunk akkor egy ilyen pénzérmét akár 1 Ft-ért isamegkaphatunk(kb. annyi az értéke), amit utána már akár az elsőajátékteremben ki is próbálhatunk. (Lehetőlegaolyan helyen ahol régebbi gépek vannak.)
Éves Metró-bérlet egy jegy árából (Félix)
Szoval én ha közlekedem a Mertron, akkor egy régi jegyet teszekaaalyukasztoba, és alá egy jó jegyet! A Gép mind a kettotalukasztja, a pecsétaa felso, rosszajegyre kerül! És máris elkészítetted az évesabérletedet! ;-) Ha kérdezikaholaszáltál fel, akkor mond a legtávolibb vágállomást! Ha az ellenör akar menjen el és nézze meg, hogy a gépük nem müködik! ;-) Villamosnál azt jegy a kezemben, és a igyexem a középsö ajtón felszálni! Ha késön veszem észre azaellenort, azt mondom: Nem muködött a gép! Meg is mutatom neki hogy rossz! De a jegyet kilyukasztja! Ekkor hatalmasat kell csodálkozni! JÉÉÉÉ! Az elöbb nemasikerült! De béna vagyok! ;-) Észrevételem hogy vidéken (Legalábbis Pécsett, aholanagyrészt lakom Pesten kivül) kettesével mennek azaellenörök! Az egyik az elso ajónál, a másik a hátónál száll fel. Kilyukasztja a jegyét, megnézi a kombinációt, majd elindul a jármü közepe fele. Ezértapraktikusabb középen felszálni, hiszen nagyobb az esélyed arra hogy megmenekülsz, és idöben észreveszed az ellenséget! ;-)
Engedmeny bevasarlokozpontokban (DisordeR[TNo]) [fordította bobcat és ViDe0]
Ha egy bevasarlokozpontbanavagy, akarmilyen etterem resznel es neha mas fajta boltoknal is, kaphatsz engedmenyeket. A legtobb kajalda kb 10-15 szazalekos engedmenytafog adni a bevasarlokozpontaalkalmazottainak. Csak annyit kell tenned, hogy megrendeled a kajataes megkerdezed: "adnak engedmenyt aabevasarlokozpont alkalmazottainak?",aes tobbnyire a valasz "igen" lesz es adnak neked kerdes nelkul. Ha megkerdezikahogy hol dolgozol, akkor mondd nekik hogy egy boltban az aruhaz masik vegeben, es mondd hogy uj vagy ott. Engem sosemakerdeztek meg, de mukodott. Ha valami nagyon dragataveszel (hifi, stb.) akkor is erdemes megkerdezni, nagyobb osszegeknel 15 szazalek kedvezmeny nagyon jo dolog lehet. A legtobb ami megtortenhetahogy azt mondjak: "nem".
Diák kedvezmény - nem diákoknak (Sanya)
ha valahova belepot kellavenned es van diak jegy is (neked viszont nincsen diakod csak a regi mar nem hivatalos diak ) akkor kerhetsz diakjegyet ha ven melle egyaplatirisz kartyadavagy barmilyenamas kartya amin fenykeped van es muanyagboritasu ... azzal az indokkal hogy elrontottak a diakodat es visszakuldted esaaddig azt mondtak hogyajo a regi azzal a bizonyos kartyaval egyutt amit felmutatsz... regi diakja meg mindenkinek van... pecsetet le7 szerezni:)))) szal me7 a moka:))) Amit leirtam azt ki is probaltuk tobb helyen videken es mukododtt.. az az igazsag hogy az emberek meganincsennek arra felkeszulve ha azt mondod nekik hogy aztamondtak aahivatalban hogy ez igy jo... A legtobb ember erre azt mondja hogy hat ha ott azt mondtak akkor biztos ugy is van:) hiszekenyek:))
Hogyan jussunk be a Coca-Cola Beach House-ra ingyen, soron kivul es elegansan? (Amorphka)
Sok modszert hallottam mar, a fentiatemavalkapcsolatban, de megakell mondanomamindegyik eleggeamaceras volt.Az egyik szerint at kellett volna uszni a stranddal szomszedos molorol,Siofok egyik legforgalmasabb molojarol. Ez kisse bizarr, nemde!Nos, en azert vagyok, hogy ezt a problemat megoldjam! A mult nyaron abarataimmal a CCBH-ra szerettunk volna bejutni. Kurvasokan alltak abejaratnal, es a sor nagyon lassan haladt! Fogtam magamat es afobejarattol nem messze levo fagyizohoz mentem. Szerencsere a pultnalegy fiatal, csinos lany allt. A kovetkezo beszelgetes zajlott lekozottunk:
- Szia, ha szepen megkerlek beengednel minket a strandra nagyon maceras a sorbanallas?!
- Hat persze, gyeretek csak! :))))
- Halabol majd jovunk fagyizni! Szia!
Nos hat ennyibol all bejutni a CCBH-ra. Mi mar tul voltunk furdozesunkonmikorra a sok looser a sorbanallas utan beerkezett a strandra.Egesz nyaron ingyen jartunk be a strandra. Tehat a feltetelek akovetkezok:
- ures zseb
- olyan uzlet, melynek a szemelyzeti atjaroja a strandra nyilik
- fiatal, csinos pultoslany (lanyoknak pultosfiu)
- hatarozottsag
Sok sikert, a modszer muxik!!!
Hogyan menjünk be a BNV területére ingyen? ( az iro neve nem publikus )
Kartyameretu fenykepes igazolvanyunkat az elore kiszemelt legbunkobb kapus fele konnyed mozdulattalafelmutatjuk, aki azt ujsagiro vagy fotos igazolvanynak gondolja, mindezt gyors tempoban, halalnyugodtan, menesunkben nem korlatozhat senki. Ha elfog, akkorabizonygatjuk, hogy nekunk azt mondtak ittmegott hogy ingyenamehetunk be ezzel az igazolvannyal, esameg jonnek tobben is. Az egyetemi a legjobb. I-es vagy 3-as kapu jo. Tobbszor is megprobalhatjuk, szinte biztosabeengednek.
Hogyan szerrezuk accot lamertol? (TK6gYpJkLsUb6 (ha kikodolod megtudod))
Elosszorabiztos hulyenafog ^hangzani^ de ha figyelembeavesszuk azt hogy egyszer egy tag 8 accountot szedett ossze egy bankbol a titkarnoktol ,mindenfele technikai tudas nelkul.(ERTETT AZ EMBEREK NYELVEN)Elsoalepes, hogy a keressel a suliban/munkahelyen egy olyan usert aki meg elegge kezdo de van internet elerese. Megtudakolod milyen ISP-nel van(Internet szolgaltato)es innentol toled fugg azaegesz nagyon jo beszeloke kell ehez. Valami ilyesmi szoveggel felhivod a celpontot ~Jonapot Radovits Ignac vagyok az (Peldaul) elender rt.tolelnezest kerek a zavarasert de nem reg inditottuk el ujj rendszerunket az NT5-t (azert nem art utanna nezni milyen rendszere van az ISP-nek)es az egyik kollega hibalyabol az accountok 1/4-e elveszett es sajnos on is a listan van ezaltal szuksegunk lenne az on login es password-jara, hogy nagyobb fennakadasok nelkul helyre tudjuk allitani ezt a hibat~De mint mondottam ehhez nagyon jo beszeloke kell. Egy-ket dolog meg megemlitesre szorul > ez biztos nemfog sokaig tartani es vigyazni kell hogy hol es meddig hasznaljuk. Es persze ne otthonrol hivd!!!
Csocsózás a játékteremben...-csak az 1. menetet kell fizetni- :) (Gabeeboy)
Sz'al a fiúkkalaimádunk csocsózni és gyakran lejárunk ilyen helyekre..ha minden körben fizettünk volna..hmm nem maradt volna lóvéapiára:)) Sz'al ez 1 régi trükk sz'tem elég sokan ismerik...amikor először bedobodaa pénzt és kihúzod azt a kis kart..ugye szép sorbanakigurulnak a golyók...amikor visszaengeded az aakacat nem engedi ki a golyókat...sz'al a trükk..hogy kell csinálni 1 pecket v. 1 akkora éket...amivel kialehet támasztani a fogantyút:)) és a golyó minden gól után újra kigurul:)))..és ha az csocsó elég eldugott helyen van elég hosszúaideig el lehet vele játszani, hogyaészre ne vegyék:)
Hogyan lehet egyes biliard asztalokon 1 zseton segitsegevel korlatlan ideig jatszani? (PhiliP)
Szoval veszel egy zsetont. Fogsz egy huszast ( 20 Ft ) es a zsetonnal egyyut teszed be, azaz hozzaszoritod es ugy. Innentol kezdve tied a palya... Jo jatekot mindenkinek, en sokaig igy biliardoztam.
Ingyen a Kossuth moziban (Amesh)
A kossuth moziba nagyszeruen be lehet logni csupan ket haverodnak kell beszelgetnie a penztaros lannyal kozben te elmessz a penztar melletti kis folyoson es maris a kijartanal vagy , kinyitod es johetnek is a tobbiek ..
Tobb CD egy araert (Amesh)
veszel cdket egy arustol es megmondod ,hogy ajandekba lessz , megveszed a cdt .. hazamessz atirod majd visszaszaviszed ,hogy boccs de ajandekba vettem es megis kutudnad cserelni ... ? kicsereli es maris 1cd araert amit szinten atirhatsz es el is adhatsz rogton 2-3cdd van .....
Ingyen CD ujsagbol (Amesh)
Az ujsagarusnal(nagyobb ujsagos pl bevasarlokozpontokban) meglatsz egy cds kiadvanyt , megveszed , majd felvagod oengevel vagy egyszeruen csak kibontod es elteszed a cdket vagy odaadoe eggyik haverodnak , eaztan visszamessz es kozlod ,hogy ebben nincs cd es elviszel meg1et amibenvan cd aztan hazafele menet beugrassz egy kis ujsagos bodeba es kozlod ,hogy reggel vetted itt ezt az ujsagot es hazamentel es kiderult ,hogy a battyad is megvette .... es nem e tudna visszadni a penzt vagy kicsierelni egy masik ujsagra.....
Ingyen kola (Petycomp)
Csak a V.I.P kártyákról szeretnék szólni néhány szót... A McDonald's - ban többfajta ilyen kártya is létezik. Van amelyik segítségével ingyen kapsz a menü mellé egy shaket, vagy kapsz bizonyos százalék kedvezményt... Aztán meg van a legtöbbet érő, amivel INGYEN ehetsz kedvedre. Ilyen van pédául a soproni birkózóknak... A lényeg az, hogy nem olyan nehéz ilyen V.I.P kártyát szerezni.. Akkor szoktak ilyet adni, ha valami nagy galibájuk van, például légy került a hamburgeredbe.. Ha egy kicsit balhézol, például elkéred a Vásárlók könyvét, akkor biztos lehetsz benne, hogy kapsz egyet.. Én már vagy fél éve ingyen kapom a kólámat !!!
Zöldség és gyümölcs vásárlás 25-50%-al olcsóbban ( az iro neve nem publikus )
Bizonyara ismeritek a "kozertben" illetve a bevasarlokozpntokban a digitalis es egyben arazo merleget, (a zoldseg-gyumolcs resznel) az egesz dolog ezzel kapcsolatos. Trukk: mikor rateszitek a merotalcara a merni kivant arut, arazas elott emeljetek meg a merotalcat igy kevesebbet fog a gep kiarazni. Tipp: ne legyunk pofatlanok! Eleg ha pl.1Kg banant 60-70dkg araert veszel nem? Ja es ugyelj a biztonsagi orre!!! Sok sikert!
Autóvásárlás - hivatalos költségek nélkül ( az iro neve nem publikus )
Hogyan lehet megspórolni az eredetvizsgálat, átírási illeték, stb költségeket? Egyszerűen aláíratsz az eladóval egy papírt, amiben kijelenti, hogy a gépjárművet továbbértékesítés céljára átadtam. A legtöbb használt-autó kereskedő ezt csinálja és ezt a rendőröknek is el kell fogadniuk, hiszen nem több, csupán meghatalmazás, amivel vezetheted is és el is adhatod, mint a forgalmiban szereplő tulaj "ügynöke". Amikor eladod, persze meg kell keresned az eredeti fazont és alá kell iratnod vele az adásvételit az eladás dátumával, ami a neked történő átadás dátuma is egyben, de innen minden járulékos terhet, ami az eltelt időben keletkezett (súlyadó, stb) a te vevőd fizet. Ezt ő vagy tudja vagy nem, ha tudja, akkor nem megy bele a visszadátumozásba, ez esetben is max a súlyadót fogják rajtad számon kérni. A kötelezőt ajánlott azért névre megkötni, mert nagy az isten állatkertje :). Ajánlott továbbá egy adásvételi megkötése a fazonnal akitől veszed, hátha átverne a drága, de ennek összes példánya nálad pihenjen, később (eladáskor) széttépendő.
Hogyan csocsózhatsz 21 Forintért? ( az iro neve nem publikus )
A Huszas azért kell hogy azzal megy az első játék. Ezt bedobod a gépbe. Meghúzod a kart.(Ez általában egy olyen gomb amit ki kell húzni).A kart meghúzva kijönnek a golyók, miután kijöttek nem engeded vissza akart ,csak kitámasztod egy egy forintossal.(lehet 5,10 Ft-os is ezt ki is kell tapasztalni, de az 1 Ft kicsi és nehezen veszik észre) Ha azt akarod, hogy ne vegyés észre ,akkor a kihúzható négyszögletes vas aljára teszed az érmét.
Ingyen mozi ( az iro neve nem publikus )
Szóval a köv. a lényeg: kiszemelünk egy eloadást pl délelott (merthogy ilyenkor kevesen vannak!), s leülünk a teremtol oly távolságban, hogy ne legyen feltuno, de mi lássuk a bejáratot! Na ekkor jön a móka. A jegyeszedonek tele lesz a töke azzal, hogy nem jön senki, s elhúz a gányba. Na ekkor mi megnézzük milyen a terem belülrol! A corviban frankón muködik, máshol még nem próbáltam.
Ingyen a vonaton ( az iro neve nem publikus )
Ha nem vettünk jegyet (lemaradtunk, túl nagy a sor stb...) akkor mindenképpen érdemes megpróbálni: ha a kaller nem a legeslegutolsó ajtónál száll fel, akkor a legtulsó peremen kihúzhatjuk, mig elmegy a búsba, aztán ha maradt hely még akár le is ülhetünk, de DANGER: 400 ft pótdijjal sújtják azokat, akik a vonaton vesznek a kék embertol jegyet! Ez akkrol frankó, ha ODA megyünk pestrol. Haza: egyszeruen felszállunk, elkerüljük a kallert leülésnél, s egy bazi könyvbe mélyedünk, s mikor elbömböli magát, hogy 'jegyeket az újuncoktól', lapitunk mint *** a fuben. Ez eddig mindig bejött, kivéve ha csont üres volt a kocsi, mert akkor feltuno, hogy a 0 ból 1 lett....
Dekoder ingyen ( az iro neve nem publikus )
Szinten kaposvari , kabel tv-szolgaltato at baszasa Ez a vilag leg hulyebb kabel tv szolgatatoja , ha azt mondod nekik hogy valamilyen okbol darabokra tort a decodered (pl hbo , spektrum) akkor szo nelkul adnak egy ujat.
Vezetékes telefonbekötés olcsóbban (Szanka István@DEMASZ)
Ha uj vezetekes telefonvonalat igeny van es kotnek szerzodest a teljesitesre akkor abban a kesedelemre kotbert vallalnak (deltav rt. legalabb is). Altalaban kesnek is es ekkor csak egy levelet kell irni a szolgaltatonak, hogy sziveskedjenek a kotbert kifizetni. Ellenvetes nelkul fizetik. Amikor pedig a fizikai bekotest vegzik akkor alairatnak egy munkalapot amin fel van sorolva mi mindent csinaltak mennyiert. Az oromot el kell nyomni es tetelesen megnezni mit akarnak elszamolni. Ugy szokott szerepelni a szamlan a tetelek sora mint ha az utcarol mindent ok csinaltak volna. Ezzel szemben a vezetek mar bent szokott lenni a belso csatlakozoval egyutt es csak a keszulek csatlakoztatasa amit a szolgaltato csinal. Ezzel is lehet nehany ezrest sporolni ha odafigyel az ember es nem azt mondja, hogy mindegy, de vegre van telefonom.
Hogyan emeltessük meg a nyugdíjunkat? (Dengelengi Boldizsar)
Nyugdij. Sok embernek kicsi a nyugdija, de nem tudja mivel lehet legalisan noveszteni. Ha van a csaladban alacsony nyugdiju ember, keresse meg az Orszagos Nyugdijbiztositasi Foigazgatosagot meltanyossagi nyugdijemeles ugyeben, kapni fog egy adatlapot. Erre a lapra vagyont minel kevesebbet irjon (nem fogjak ellenorizni) betegseget az orvossal minel tobbet irasson (halapenzt felajanlhat). Ezt harom evenkent meg lehet tenni. 1-3 ezer forint emeles soron kivul jol jon.
Hogyan hozzunk ki CD-ket a boltokból fizetés nélkül? (FEARnet)
Szoval tavaly a Virgin Megastore-ban meloztam es ott tudtam meg hogy elegge egyszeruen lehet lenyulni cd-ket es kazikat. Ha megnezel egy cdt akkor latod hogy az egy muanyag saferben van,belul a saferben pedig egy magneses matrica van ami beriasztja az aruvedelmi kapukat. Nos ha 2 cd-t ugy teszel egymas melle hogy a magneses matricak pont egymassal szemben vannak akkor a kapu nem riaszt mert bezavarjak egymas magneses mezojet. A masik is ilyesmi az pedig a Fotex Recordsban van a safereken belul egy atlacco matrica van egy csikkal a kozepen ezekbol 2 van 1 saferen belul,ha ezek a matricak merolegesen vannak beragasztva akkor riaszt a kapu, de ha nem merolegesen hanem pl az egyik a cdsafer oldalan masik meg az aljan van akkor a kapu nem riaszt. es van egy harmadik amit elmondok mert ugy belejottem az irasba :) szoval ez csak a maxi cdkre jo.Van 1-2 maxi cd ami nem jo tokban van van egy muanyag lemez es azzal van berakva egy maxi a cdsaferbe akkor azt nem olyan nagy erovel de ki lehet huzni..ilyenekbol csak keves van az uzletekben DE VAN! csak meg kell keresni :)
Hogyan utazz ingyen vonaton? (mataiand@egon.gyaloglo.hu)
Ha nagyobb vonaton utazol, majdnem biztos, hogy egy-két csoport is van a vonaton. Ilyenkor csak azt kell mondanod, hogy a csoportal vagy. Vagy bebújsz a WC-be. Ha kérni szokta a WC-ben is a jegyet, menjetek ketten és vegyetek egy jegyet. És adjátok ki csak az egy jegyet a WC-ből, amíg mind a ketten bent vagytok.
Olcsóbb vásárlás élelmiszerboltban (mataiand@egon.gyaloglo.hu)
Nagyobb élelmiszerboltban, ahol az árakat annyira nem tudja az eladó a fejében tartani, az áru árcimkéjét cseréld ki egy olcsobb árura. De vigyázz, a supermarketekben nemcsak az áru árát, hanem a nevét is kiírja a pénztárgép!
Egy kis ingyen üdítőital hazafelé (MaD MiND)
Ugye milyen rossz volt néha, hogy vagy nem volt nálad pénz, vagy nem volt időd hazafele jövet venni valami italt a nagy hőségben? Hát nemrég egy haver mutatott valamit, amiben habár nem volt semmi szokatlan, mégis nagy fasza volt. Ugyanis ő minden nap suliból hazafelé jövet összetalálkozik néhány ital automatával, nem a kokakólásra gondolok, hanem azokra a nesz- kvikesekre, amiben almalé, meg szőlőlé meg ilyenek vannak. Van egy kis hibája a gépnek, hogy ha valaki picit erősebben visszanyomja hátrafelé a takarólemezt, ahol kijön a dobozos ital, akkor az könnyen ott tud maradni. Csak annyit kell ten- ned, hogy egyszer miközben benyúlsz ott alul a gépbe,hogy ki- vegyél egy dobozt, közben picit visszanyomod azt a lemezt. És legközelebb amikor arrafelé jársz már igen jó esélyed van ar- ra, hogy ha picit elkezded toszogatni (persze nem feltűnően, először bedobsz egy egyforintost, és utána úgy csinálsz mint- ha ki akarnád venni amit kapsz érte), és ott az italod. Első hallásra hülyeségnek hangzik biztos, azért írtam le, mert ez gyakorlatban viszont tényleg működik,egyszer 4 italt szedtünk ki így egyszerre. A csoki is finom volt...
Pénzszerzés ATM-ekből (MaD MiND)
Talán a címen lehetne picit pontosítani, mégpedig úgy, hogy "Pénzszerzés régi típusú ATM-ekből". Erre egy példa az Olivetti ATM. Tudjátok, az a dolog amibe belenyomod a kártyád és az meg nyomatja neked a pénzt. Ez egy bevált módszer, csak természe- tesen nem verték nagy dobra hogy ezt lehet csinálni, vagy talán csak lehetett, de egy közeli hozzátartozómtól tudom, hogy ez igenis létezett, és ők se tudták, hogy honnan van ekkora hiány az egyenlegben. Ugyanis a gép azt hitte magáról, hogy tele van pénzzel, de közben nem is :-) Elmondom a lényegét a dolognak. Ugyebár, berakod a kártyát.Be- ütöd a PIN-t. Ekkor megkérdezi, hogy mennyit nyomasson neked. Itt kezdődik az egész.Olyan összeget kell neki mondani, amit csak 2-3,a lényeg,hogy minél több bankjeggyel tudjob kifizetni. Most majdnem azt mondtam,hogy pl. 4000 forint,de ma már 2000-es is van. :-( A lényeg nem ez. Tehát beütöd a kívánt összeget, és erre kinyom egy köteg pénzt, és hangosan csipog néhányat, hogy vedd el (utána meg a számlát, kártyát, stb). De itt jön a fur- fangosság. Ugyanis, a régi ATM-ek úgy vannak megcsinálva, hogy ha valaki sokáig nem veszi el a pénzt, akkor visszaszívja, és természetesen nem vonja le az egyenlegünkből.Lehet,hogy néhány- nál meggondolhatod magad, és amikor kinn van a pénz, egy cancel gomb lenyomásával visszaszivathatod vele. Ez volt a legnagyobb hibájuk. Próbáltál már egy pohár alól kihúzni papírt úgy,hogy a pohár ne boruljon fel? Ugye egyszerű? Itt ugyanezt kell csinál- ni, azaz kirántani a pénzköteg közepéről egy bankjegyet. Ha jól csinálod, az érzékelő ezt nem veszi észre. Vársz egy kicsit, és visszaszívja a pénzt, visszarakosgatja, és az egész összeg meg- marad a számládon. De nem tőlem tudod... ;-)
Ingyen telefonálás fülkébôl (Lacker)
Nem egy nagy kaland, de ingyenes, es barhova lehet telefonalni igy. Eloszor is be kell szerezni egy kezben hordhato, pici nyomogombos telefont, a fali csatlakozo reszt levagni, es ket krokodil csipeszt forrasztani a zsinor vegere. Ezutan keresni kell egy szimpatikus, csendes kulvarosi telefonfulket. A fulke birtokba vetele utan el kell tavolitani a "lábtartón" levo: vigyazz nagyfeszultseg -vagy hasonlo feliratu- tablat. (ha csavarral rogzitett akkor csavarhuzoval, ha szegeccsel, akkor fizikailag bantalmazni kell) Itt ket zsinor megy a telefon fele: 1. jo vastag 220V -os a telefon mukodesehez (onnan is felismeheto, hogy egy nagy biztositekon megy keresztul) 2. vekonyabb szurke erpar, amibe a "vonal" megy Az 1 est beken kell hagyni. A 2-es a mienk. Ezt bicskaval ,es egy szep csuklo mozdulattal elvagjuk, majd megblankoljuk par centi hosszon (nyugodtan hozza lehet erni, nem raz) ; ha ez megvan osszesodorjuk az elvagott erpart, ugy ahogy volt (a ket er felcserelheto, de ne zarlat iranyba sodorjuk...) Mindezek utan a ket krokodil csipesszel racsatlakozunk a ket csupaszon maradt osszesodort erre, es csodak csodaja! a kezi telefon vonalat ad; ezekutan mar csak telefonalni kell.. Egyszer igy 4 oran at beszelt egy haver a berlini ismeroseivel...
Hogyan hallgassuk meg hangpostánkat W900-ról ingyen? ( az iro neve nem publikus )
Hívjuk fel a 9800808-as ingyenes számot. Várjuk meg a hangot, majd nyomjuk le egy gombot. Adjuk meg hangpostánk számát, majd a kódot ... és voila!
Ingyen a vonaton (Boros Laszlo)
A haverokkal sokszor mas varosba szoktunk diszkozni, es vonattal szoktunk hazajonni. Termeszetesen a pia miatt egy fillerunk sem marad a jegyre. Kimegyunk az allomasra es varjuk, hogy induljon a vonat. Ilyenkor meg sotet van. Amikor mar beszallt mindenki, es lassan indulni kezd a vonat, akkor jovunk mi. Odafutunk es felkapaszkodunk a vonat ajtajanal levo korlatokra, es a lepcson allva ingyen tesszuk meg hazaig az utat.
Ingyen mozi (macika007)
2 mód van először az első Van 1-2 mozi pl a METRO mozi ahol már a műsor elején kinyitjár a hátsó bejáratot igaz a film elejét lekésed de töbnyire 10 perc reklám van a filmek elött 2.mód itt nem ingyenes de azért jó trükk ha egy előadás a metró moziba PL: 12:00 kor kezdődik és az ára 90 FT és a másikra 500 FT és az 12:30 kor kezdődik egyszerüen átlógsz ugy hogy kifigyeled hol a jegyszedő és másik ajtón mész be 1 a lényeg a film elejét lekésed és addig vársz amig elkezdődik!
Ingyen kábelTV (macika007)
Ehez is kell KÁBEL a roszabbik esetben Na ha valaki Panelbe lakik És a CSILLAGPONTOS rendszer van kiépitve akkor 1 dolga van! Ha nem fizeted de már bevezették hozátok akkor a panelekbe vannak az emeleteken tüzcsap vagy milyen helység ott van 1 doboz amibe a csillagpontos rendszer jön oda van bedugva a lakásokhoz a kábel! Csak ki kell nyitnod és kikeresni a tietek mert ha nem fizeted nem kikapcsolják hanem kihuzzák a kábeled kikeresed visszadugod és van is kábelTV tek! 1 dologhoz kell érteni kinyitni egy zárat!
áram OLCSÓBBAN! (macika007)
Mindenkinek van egy villanyórája ! Szerzel 1 kis mágnest és PILLANAT RAGASZTÓVAL odaragasztod BAL oldalra ahol az a kis szar forog!! Ez tökre lelassitja és akkor kevesebbet számol!!!
Ingyen CD meg KAZETTA (macika007)
Ezt a trükköt 1 helyen próbálam eddig mert csak ott jóó! AZ EURO PARKBA a MEDIA MARKBA vannak az akciós cd--k amelyikeken nincs olyan műanyag hogy ne lehessen kinyitni!! Csak FOLIÁZVA VAN és rajtra van az a pittyegő szar 1x-ü Letéped róla a végőboritást ugy hogy vannak ott egy nagy kosárba akciós ViDeOkazetták beteszed a cd-t vagy kazettát és ugy teszel Mint ha keresnél egy ViDeOkazettát és közbe leveszed, ha kész kiemeled egy ViDeOkazival beteszed a kosárba és ha ne néznek elrakod ,utána visszarakod a ViDeOkazit!
Ingyen dolgok nagy bevasarlokozpontokbol (macika007)
A nagy bevásárlókaba lehet alkalmazni ahol van futószalag! 1.Legyen nállad valami olyan ragasztó aminek mind a két oldala ragad! Vannak ezek a nagy dobozos chips-ek Chio! Az aljára ragasztod a ragasztót és azoknak van peremük ha lerakod akkor nem az alja jön hanem 1 perem és nem az alja lóg le na rá van ragasztva és aláraksz azt amit akarsz és befér pl Gilett penge MaC3-rmas az kb 1400 FT a Chips meg 800 FT vagy egy cd is aláfér ha az AUCHANBA VAGY utána ráteszed a futószallagra ugy hogy a kod legyen a pénztáros felé leolvassa a szarjával továbbmegy bemegy a szatyorba és utána már csak 1 dolgod van ha CD-t loptál az hogy otthon letörd azt a pittyegős tokot . És ez a trükk a CD vel azért jó mert ha te kimész nálad pittyeg de aa pénztáros részénél nem! És hát a letörés! Nem a tok miatt loptad hanem a CD miatt NEM?
Ingyen kazetta (macika007@egon.gyaloglo.hu)
Újra ingyen kazi CD vel még nem próbáltam! Na ehez a feladathoz 2 ember kell egyiken pulcsinak kell lenni! Az egyik bemegy a boltba a másik kinn marad(Lehetőleg magas ember mennyen be de ugy mintha nem vennék egymást észre előre meg kell beszélni Melyik kasszánál fog kijönni. Aki bement az egyik keze végén a pulcsi alá dug egy kazit (vagy cd-t de az rizikós) és meg kell fognilya ugy hogy ne legyen feltünő hogy ott van valami ahogy jönne ki és a csipogó elött van felemeli a kezét és integet a barátjának amig átmegy a csipogón utána kezetfognak és átmennek ........ Minnél magyasabb az ember annál job mert ha kicsi akkor pont belelóg abba a szögbe és Obi Van Kenobi van! Ugy lebukik mint a Huzat!
Ingyen CD-k a Tesco-ból (Iván Vanicsek)
A lényeg, hogy doboz nélkül vigyük ki. Először is, az öltözőbe vigyük a kívánt mennyiségű cd-t, majd a magunkal vitt apró de erős csavarhúzó segítségével felfeszítjük/letörjük a biztonsági tokot. Kapzsi kollégák a prospektust is magukkal vihetik alapos átellenőrzés után: lapos csipogó. A cd tokját SOHA ne vidd magaddal, mert ez kész bukta: cd tartó felfeszítésével apró ajándékot lelhetünk.(csipogó).Sok szerencsét!
Ingyen mindenféle, huszassal működô automatákból (Iván Vanicsek)
Bármilyen érmés automata, amely elfogadja a 20-as érmét, átvághatjuk egy igen olcsó régi 2 dinárossal, mivel a méret és súly megegyezik.
Hogyan kezdemenyezzunk tavolsagi hivast, akkor is ha az le van tiltva (pl ceges telefon)? (Kobi)
Hala a Matavnak, a Tudakozo (198) miutan kideritette az (egyebkent altalunk mar tudott) szamot, harmincakarhanyforintos kedvezmenyes aron kapcsolja azt az 1-es gomb megnyomasaval. Voila. Ha pedig erre rajonnek es letiltjak a haromjegyu szamok hivasat is, egy frappans kis lokalis tuzzel felhivhatjuk a figyelmet arra, hogy milyen jo ha a tuzoltokat/mentoket/etc el tudjuk erni, ha szukseg van rajuk...
Ingyen mozizás a Flamexnél (Nitewolf)
Azoknal a moziknal amelyeket a Flamex uzemeltet, letezik a Flamex hetfo. Ilyenkor a jonep felaron ulhet be a 18-as eloadasra a nyugdijasok pedig dijtalanul, de helyjegyet kell valtaniuk a penztarban. Ha nem ismeros vagy rokon a penztaros neni, akkor kuldjuk el a nagymamit vagy nagypapit jegyet venni, megveszi a jegyet, utanna pedig mar szabad a palya a moziba. A jegyszedo nenik nem nezik meg milyen aron vetted a jegyet, es siman beengednek. Jo hetfoi mozizast a Flamex jovoltabol!
áram ingyen, otthon! (BIG_Ghost)
A cím nagyon yool hangzik,de amit takar az teljesen reális és eccerü. Természetesen le fogok irni mindent,remélem érthető lesz.A dolog müködik mivel én is ugyan ezzel a módszerrel spórolok az árammal saját otthonomaban >:). Ezt a módszert szerintem tényleg nem sokan ismerik mivel én jöttem rá a legjobb haverommal egy gépészsuliban amikor tanul mányoztunk egy GANZ villanyórát gyakorlat alatt >:) . Az egész dolog fő lényege,hogy ha otthonunk villamos szekrényében, a régi GANZ /fekete/ villanyóra található ami igen gyakori még mindig, akkor biztos hogy kifizetődő ezzel a módszerrel élni >:))) . A módszer: Nemkell más hozzá,csak 1 Olymposos üveg amiből a későbbiek során egy 4-5 cm széles és kb 10-15 cm hosszú csíkot kell majd vágni. Az olymposos üvegnek csak azért van jelentősége,mert énis abból csináltam,de a lényeg hogy vékony legyen, de erős a müanyag. A másik,meg hogy otthonunkban a villanyóra a régi GANZ /fekete/ legyen,ami elég gyakori még most az uj építkezéseknél is, a 10 évnél öregebb házaknál meg mind az müködik. Szóval, kivágjuk az Olymposos üvegből a fennt megadott méretü csíkot és összetekerjük az egészet, ahogy csak tudjuk minél szorosabban és kb.5 percre legumizzuk összetekerve a csíkot,hogy a későbbiek során legyen tartása a müanyagnak. Ha letelt a kb.5 perc levesszük a gumit az összetekert müanyag csíkról és annak kell lennie egy bizonyos tartásnak.Nembaj ha nem ojjan erős az a lényeg hogy a müanyag a későbbiek során magától is begöndörödjön. Ha ez megvan akkor már csak annyi a dolgunk hogy a GANZ villanyóra ablaka és a /fekete vas/ burkolata közé kell a müanyag csíkot benyomnunk óvatosan,levelé a föld felé/vagyis a villanyórához viszonyítva is lefelé.Az üveg és a burkolat között vékony ragasztó van amin nagyon könnyen átpréselgetjük/persze lassan kell csinálni/ a müanyagot.A müanyag szalagot úgy kell tartani hogy ne felénk, hanem a villanyóra felé göndörödjön,így azt fogjuk észrevenni,hogy amikor sikerült benyomnunk a müanyag sávot a villanyóra belseébe az üveg és a burkolat között,hogy az árammérő kerék egyszer csak megáll >:))! Ha megállt a kerék ne nyomjuk tovább a müanyagot,mivel akkor az óra sem számol,vagyis teljesen ki van iktatva. Remélem érthető amit leírtam, ha nem akkor irj a következő címre és szívesen segítek: BULLOCK@FREEMAIL.C3.HU Arra érdemes figyelni hogy tul kevés azért ne legyen a kilovatt fogyasztás,mert feltünő lehet. A müanyag csíkot csak ki kell huzni lassan a villanyórából és ujra elindul a kerék és ismét számolni fogja a fogyasztott KW okkat. Nagyon eccerü ez az egész, yooo amperhackerkedést kíván: BIG_Ghost
Ingyen szexlap (Gergő)
Van egy tuti yo, igényes szexlap nagy cicis cicababákkal tele, úgy hívják, hogy SCORE még Németországban bukkantam rá tavaly. Gondoltam megrendelem, visszaküldtem a megrendelő lapot. Két héttel később jött egy számla (amin be kéne a pénzt fizetni), meg a legújabb száma a SCORE-nak. Én úgy gondoltam, hogy nem fogom ezt a pénzt befizetni, mert túl magasnak találtam a ~40 GBP-s összeget, ezért nem csináltam semmit. Persze azóta is küldik az újságot, már vagy 10 számom megvan, és persze teljesen INGYEN!!! Ha érdekel, elküldöm a megrendelőlapot. (Címem: mrgreg@freemail.c3.hu ).
Ingyen WC (Tempfli Peter)
A fovarosban sok helyen talalhatoak zold, penzbedobos WCk. Ha ingyen szeretnenk vegezni a dolgunkat, keressunk egy muanyag kavekevero lapkat (utcai bufek melleti bokrok alatt jo esellyel talalhatunk), dugjuk be a penzbedobo nyilasba, es mozgassuk kicsit. Ha kattanast hallunk, es kigyulladt egy lampa a nyilas felett, orulhetunk, sporoltunk 20 egesz forintot.
Tilosban parkolás cédulák ( az iro neve nem publikus )
A kedves szürke közterületfenntartók szerencséltettek már valaha cédulájukkal piros nylon fóliába csomagolva? Hát az kamu. Semmit sem tehetnek.Ha mégis feljelentenének, akkor a rendőrség a következő levéllel szerencséltet kb 3 hónap múlva: (nem 100%os idézet, inkább tartalmi) Határozat Tekintettel a szabálytalanság mértékére, és az eltelt időre, figyelmeztetem a kresz szabályainak pontosabb betartására. aláirás. Röhely, nem?
Ingyen utazas a buszokon ( az iro neve nem publikus )
A megfelelo méretü pénzdarabkák ,régi 1ft stb. kellö mértékben eltömik a jegykezelo masinát. Ha többen csináljuk egyszerre nagyobb a hatékonyság...
Nyeroautomata felporgetes (pid)
Egy piezos ongyujto segitsegevel (ugy, hogy leveszed a femboritast) fel tudod porgetni a gep szamlalojat ugy, hogy a gep zarjanal az ongyujtoval rovidzarat okozol. Vigyazni kell, hogy ne lassak meg mert nagyon megtepnek. Es gyakran kell cserelni a helyszineket.
1 Cipo arabol evekeig (pid)
A kiprobalt ceg az Adidas (Vaci utca), a vasarolt cipot fel even belul vissza kell vinni olyan "hibaval" amit nem lehet javitani es azt kicsrelik. Az en esetemben ez a cipo talpanak torese kb kozepen, keresztbe (mikor, hogy sikerult), kell hozza egy kis kezugyesseg, hogy a szandekossag jeleit ne lehessen felfedezni, de nem nehez megcsinalni, a talpa amugy is hajlamos a toresre (innen jottem ra a dologra, az elso tenyleg eltort). Ezt azonnal kicserelik, lehet ujat valasztani.
2009. október 8., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
http://trabinevelde.hu/latog.php?id=8651